2011. február 13., 15:492011. február 13., 15:49
A hadsereg közleményében bejelentette, hogy hat hónapon át irányítja az országot, vagy addig, amíg megtartják az elnök- és parlamenti választásokat.
Ezt megelőzően Ahmed Safik kormányfő azt közölte, hogy a kormány legfontosabb feladata most a rend helyreállítása. Az események ellenőrzését a fegyveres erők legfelső tanácsára bízták, arra a testületre, amelyre Mubarak pénteken átruházta a hatalmat. Eközben továbbra is tüntetők százai tartózkodtak a kairói Tahrír téren, ahol egyébként megindult a közlekedés, csupán azon a helyen nincs forgalom, ahol a tüntetői csoport tartózkodik. A tiltakozók száma jelentősen lecsökkent a 18 napig tartó megmozdulásokon tapasztaltakhoz képest.
A téren folytatódott az előző nap megkezdett rendrakás és romeltakarítás. Több száz katona igyekezett kiszorítani a tér központjában lévő sátortáborban maradt tiltakozókat.
Mohamed Ibrahim Musztafa Ali, a katonai rendőrség parancsnoka közölte:”Nem szeretnének látni egyetlen ülő tüntetőt sem a téren hétrfőtől”. Ezzel egy időben a katonák megkezdték a sátrak elbontását.
A reggeli incidens nem tartott sokáig, de a hadsereg fellépése, amihez több tucatnyi katonai rendőr is segítséget nyújtott, megosztotta a tiltakozókat, akik korábban maguk felügyelték a teret. Egyesek azt mondták a katonáknak, hogy követelik jogaikat a téren.
Annak ellenére, hogy Hoszni Mubarak távozásával teljesült a tüntetők fő követelése, sokan közölték, addig maradnának a téren, amíg az államfőtől a hatalmat átvevő legfelső katonai tanács - ígéretéhez híven - megteremti az átmenetet a polgári kormányzáshoz és a demokráciához.
A tüntetők a mintegy 30 éve érvényben lévő rendkívüli állapot feloldását, az összes politikai fogoly szabadon engedését, a szabad és tisztességes választások megtartását követelik.
| Számos felbecsülhetetlen értékű tárgyat, többek között Tutanhamon fáraó idejéből származó szobrokat loptak el a kairói Egyiptomi Múzeumból – közölte vasárnap Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője. Elmondta, hogy a tolvajok elvittek két Tutanhamont ábrázoló aranyozott szobrot. Eltűnt egy mészkőből készült, Ehnaton fáraót ábrázoló szobrocska, valamint egy másik, amelyet feleségéről, Nofretitiről (Nefertitiről) mintáztak. Nyoma veszett egy amarnai írnokot ábrázoló szobornak, és a XVIII. dinasztia egyik udvaroncának, Jujának 11 temetkezési szobrocskája, továbbá egy skarabeusz formájú amulett, ami ugyancsak Jujáé volt. A lopásokat egy leltárt követően fedezték fel, amit a múzeum személyzete végzett azt követően, hogy ismeretleneknek – kihasználva a kormányellenes tüntetéseket a Tahrír téren – sikerült behatolni az épületbe január 28-án. A tettesek a múzeum tűzlépcsőjén feljutottak a tetőre, ahonnan az üvegtetőn keresztül kötélen leereszkedtek az épület belsejébe. Mintegy hetven tárgyat rongáltak meg, de a mostani bejelentésig nem volt ismert, hogy műtárgyak eltűntek volna. |
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.