2008. március 07., 00:002008. március 07., 00:00
A bejelentés elõzményeként Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos a napokban azt nyilatkozta: egyetért a román állásponttal a Bisztroje-csatorna miatt Ukrajnával kirobbant konfliktusban. Dimasz ugyanakkor értesítette Korodi Attila romániai környezetvédelmi minisztert, hogy hivatalos dokumentumban fog magyarázatot kérni az ukrán vezetéstõl a 2004-ben felavatott csatornával kapcsolatban. Korodi csütörtökön a Mediafax hírügynökségnek azt mondta: a szaktárca néhány hete átiratot kapott a kijevi hatóságoktól, amely szerint az ukrán fél egyoldalúan úgy döntött, befejezi a csatorna építését. A környezetvédelmi tárca vezetõje akkor azt javasolta, hogy a Bisztroje-ügy szerepeljen a Környezetvédelmi Miniszterek Európai Tanácsa legközelebbi ülésének napirendi pontjai között. Ez alkalomból Korodi arra kérte az Európai Unió tagállamait, hogy vegyenek részt a probléma megoldásában. A felhívásra Magyarország, Észtország és Franciaország válaszolt. A magyar fél több alkalommal is bejelentette, hogy közelrõl követi a Bisztroje-ügy alakulását, és Romániát támogatják. Az észt vezetés elítélõen szólt arról, hogy Ukrajna figyelmen kívül hagyta a vonatkozó nemzetközi elõírásokat, míg a francia környezetvédelmi tárcavezetõ kijelentette: elfogadhatatlan, hogy egy külföldi befektetés, amely a Duna-delta ökoszisztémáját veszélyezteti, a román fél megkérdezése nélkül történjen.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.