Hirdetés

Az iskola magát transznemű nőként meghatározó volt diákja volt a nashville-i lövöldöző, előre kitervelhette a támadást

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay.com

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay.com

Az iskola korábbi diákja volt a nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét, ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában.

MTI

2023. március 28., 08:272023. március 28., 08:27

A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón, John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását.

A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt

Hirdetés

– közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték – mondta.

A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest.

A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó.

A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető – hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt pedig nyilvánosságra hozzák.

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

korábban írtuk

Tizenéves nő lövöldözött egy amerikai iskolában, három gyerek és három felnőtt meghalt
Tizenéves nő lövöldözött egy amerikai iskolában, három gyerek és három felnőtt meghalt

Három kisiskolás gyerek meghalt hétfőn egy iskolai lövöldözésben az egyesült államokbeli Nashville-ben, a támadóval végeztek a rendőrök.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP

Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP
2026. április 28., kedd

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás

Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás
2026. április 28., kedd

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének

A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Orosz nagykövet a drónincidensről: Románia részese az ukrajnai konfliktusnak, tisztában kell lennie a kockázatokkal

Románia részese az ukrajnai háborúnak – állította Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövet a hétvégi drónincidensek kapcsán.

Orosz nagykövet a drónincidensről: Románia részese az ukrajnai konfliktusnak, tisztában kell lennie a kockázatokkal
2026. április 28., kedd

Trump megölésének kísérletével is megvádolták a washingtoni támadót

Az Egyesült Államok elnöke elleni gyilkosság kísérlete is szerepel a Cole Allen ellen emelt vádak között – jelentette be Todd Blanche amerikai megbízott igazságügyi miniszter hétfőn.

Trump megölésének kísérletével is megvádolták a washingtoni támadót
2026. április 28., kedd

Elutasított javaslat: mégsem viszik be a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe az eskütételre

A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.

Elutasított javaslat: mégsem viszik be a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe az eskütételre
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Nagy hiányzókkal megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója is

Megalakult a Fidesz-frakció, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója is hétfőn. Nem veszi át mandátumát Orbán Viktorhoz hasonlóan Semjén Zsolt, Kövér László és Rogán Antal sem.

Nagy hiányzókkal megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója is
2026. április 27., hétfő

Az amerikai elnök azt mondja, továbbra is egyeztet Putyinnal és Zelenszkijjel

Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy „jó beszélgetéseket” folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ukrajnai háború rendezése érdekében.

Az amerikai elnök azt mondja, továbbra is egyeztet Putyinnal és Zelenszkijjel
2026. április 27., hétfő

Trump és kormányzatának tagjai voltak a támadó célpontjai a hatóságok szerint

Donald Trump amerikai elnök és kormányzatának tisztségviselői voltak a célpontjai annak a fegyveresnek, aki megpróbált bejutni a Fehér Ház tudósítóinak tiszteletére rendezett díszvacsorára – közölte Todd Blanche amerikai igazságügyi miniszter.

Trump és kormányzatának tagjai voltak a támadó célpontjai a hatóságok szerint
Hirdetés
Hirdetés