Hirdetés

Átmeneti kormányt alakított Kadhafi ellenzéke

Átmeneti kormányt alakított Moammer el-Kadhafi líbiai elnök ellenzéke az ország keleti részén fekvő, a tüntetők kezén lévő Bengázi városban, és az ideiglenes kabinetet azonnal támogatásáról biztosította Líbia washingtoni nagykövete és ENSZ-beli hivatalos képviselője.

Hírösszefoglaló

2011. február 28., 10:102011. február 28., 10:10

Az átmeneti kormány megalakulását Musztafa Muhammed Abdel Dzsalil volt líbiai igazságügyi miniszter jelentette szombaton. A volt tárcavezető közölte, hogy az átmeneti kormány „a keleti térség átmeneti vezetőinek” találkozója alkalmával alakult meg Bengáziban, s összetételét vasárnap hozzák nyilvánosságra a Kadhafi elleni lázadás kiindulópontjául szolgáló kikötővárosban. Dzsalil szerint az átmeneti kabinet tagjai között vannak a „felszabadított” nyugati városok, így Miszráta és az-Závija képviselői, de több tárca élére nem jelölnek ki senkit, amíg Tripoli és a többi, nyugati, illetve déli város fel nem szabadul.

Musztafa Muhammed Abdel Dzsalil hangsúlyozta, hogy Líbiának egységes országnak kell maradnia. „Líbia szabad, s fővárosa Tripoli” – szögezte le a politikus, aki igazságügyi miniszter volt Kadhafi kormányában, de hétfőn lemondott, tiltakozva a hatóságok által alkalmazott túlzott erőszak ellen. Dzsalil hangsúlyozta, hogy a Bengáziban megalakult kabinet nem teszi felelőssé Kadhafi törzsét az emberi veszteségekért, és az országban történt bűncselekményeket kizárólag Moammer el-Kadhafi terhére rója. A líbiai elnök uralkodása idején erősen támaszkodott a hozzá közeli, de piciny törzsre, a Kadadfára. A törzsbeliekből kerültek ki a hadsereg elitalakulatainak a katonái, és e törzs tagjai szavatolták az elnök és a kormány biztonságát.

Barack Obama amerikai elnök kijelentette szombaton, hogy Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőnek „most” kell távoznia a hatalomból, mert elvesztette legitimitását. A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetéskor mondta ezt. „Ha egy ország vezetője csak a népével szembeni tömeges erőszak alkalmazásával tud hatalmon maradni, akkor elvesztette legitimitását, és azt kell tennie, ami jó országának, vagyis most kell távoznia” – mondta Obama.

A Sky News hírtelevízió úgy értesült, hogy Tony Blair volt brit miniszterelnök – aki jelenleg az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország közös közel-keleti békemegbízottja – pénteken beszélt telefonon Kadhafival, s arra figyelmeztette őt, hogy utolsó esélye van a líbiai helyzet békés rendezésére. Hozzátette, hogy amennyiben Kadhafi nem él ezzel a lehetőséggel, és nem rendezi békés úton nézeteltéréseit ellenlábasaival, akkor a NATO beavatkozhat Líbiában.

A forradalom zászlai

Líbia nyugati részén egyébként teljesen eltűntek a hivatalos zöld zászlók, s már mindenhol a Moammer Kadhafi elleni mozgalom piros-fekete-zöld, közepén félholddal és csillaggal díszített lobogóit látni. A felkelés lobogója megegyezik az Olaszországtól 1951-ben függetlenné vált Líbia első nemzeti lobogójával, amelyet 1977-ben Kadhafi zöld zászlóval váltott fel. A Kadhafi hatalmával szembeszálló fegyveresek ellenőrzik újra a főváros Tripolitól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő az-Závija városát is. A líbiai vezetőhöz hű erők egyik Tripoliból kivezényelt alakulata csütörtökön még ellentámadást hajtott végre a város egyik mecsetjében tábort verő felkelők ellen, s a harcoknak 23 halottja és 44 sebesültje volt. Közben kiderült: több mint 10 ezer ember, többségében egyiptomi menekült el szombaton Líbiából Tunéziába – közölte a tunéziai vörös félhold szervezetének egyik illetékese, humanitárius válságnak nevezve a menekültáradatot és segítséget kérve. A menekültek száma a százezret is elérheti.

Ashton fenyeget

A líbiai felkelés leverésének következményei lesznek Moammer Kadhafi ezredes és társai számára – figyelmeztetett tegnap Catherine Ashton, ismételten az észak-afrikai országban zajló erőszakcselekmények haladéktalan beszüntetésére szólítva fel. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta: Kadhafi és a líbiai hatóságok tudják, hogy elfogadhatatlan és botrányos cselekedeteik következményekkel járnak. n Hírösszefoglaló

Tunézia: lemondott a miniszterelnök

Mohamed Gannúsi tunéziai miniszterelnök tegnap a televízióban bejelentette lemondását. A bejelentést megelőzően heves öszszetűzések voltak Tuniszban az átmeneti kormány ellen tüntetők és a tunéziai rendőrség között, s legalább hárman meghaltak, tucatnyian pedig megsebesültek. Helyi lakosok szerint tegnapra virradó éjjel lövések is dördültek a fővárosban, s a belváros felett helikopter járőrözött az éjjel, reggelre viszont enyhült a feszültség Tuniszban. Gannúsit a vele szemben állók azzal vádolták, hogy túl közel áll az előző, a tiltakozó mozgalom által megbuktatott kormányhoz.

A rendőrség a tüntetők közé lőtt Ománban

Az ománi rendőrség két embert megölt tegnap, amikor gumilövedékekkel tüzet nyitott a politikai reformokat követelő, kődobáló tüntetőkre az ország egyik ipari városában, Szuhárban. Az erőszakos összecsapással súlyosabbra fordult a helyzet Perzsa- (Arab-) öböl bejáratánál lévő, stratégiai fekvésű Ománban, ahol Kábúsz bin Szaid asz-Szaid szultán épp a hét végén jelentette be kormányának átalakítását, hogy lecsitítsa a tunéziai és egyiptomi fordulat által ihletett, eddig békés tiltakozásokat. Ománban január közepén kezdődtek néhány száz fős tüntetések a magas árak és a korrupció ellen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés