2011. március 23., 08:552011. március 23., 08:55
Az 1949-es alkotmány érvénytelen, az új alaptörvény pedig mindenki alaptörvénye lesz – jelentette ki Kövér László a parlamentben, a Fidesz–KDNP alaptörvény-javaslatának – a szocialisták és az LMP-s képviselők távollétében – tegnap elkezdődött vitájában. Hangsúlyozta, nem fogadnak el semmiféle antidemokratikus ultimátumot.
A kormányoldal előtt álló feladatról expozéjában a fideszes politikus azt mondta: fel kell emelni egy kirabolt, meggyötört, legyengített, tartalékaitól is megfosztott, szellemi, lelki, erkölcsi és biológiai értelemben is tönkretett országot, „miközben azok, akik mindezt elkövették (...) ahelyett, hogy szégyenükben elbújnának, levonulnának a közélet általuk összerondított színpadáról, itt ágálnak, fenekednek ellenünk”. A rendszerváltozás hazugságának nevezte azt a fikciót, hogy lehet demokráciát, jogállamot, hazát, nemzetet építeni olyanokkal, akik egész életüket, előmenetelüket, vagyonosodásukat azt megelőzően arra alapozták, hogy fenntartottak egy totalitárius diktatúrát, hogy lábbal tiporták el mások emberi méltóságát, hogy idegeneknek szolgáltatták ki, adták el a hazát.
A politikus – akinek e kijelentését nagy taps fogadta – kitért arra, hogy alkotmányjavaslatuk első része, a Nemzeti hitvallás megállapítja: tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét; nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését, illetve az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét. Szili Katalin volt szocialista házelnök, jelenlegi független képviselő alkotmányjavaslatban a felsőház visszaállítását szorgalmazta. A képviselő a magyar alkotmányos örökség legfontosabb elemének nevezte a kétkamarás törvényhozást. A Jobbik ellenben a Szent Korona-tanhoz teljes mértékben visszatérő alkotmány mellett foglalt állást.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!