Hirdetés

Alkoholproblémákkal küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része

Alkoholelvonási tünetekkel küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része. A bányászok – akik között alkoholisták és drogfüggők is vannak - bort kértek a hatóságoktól.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 30., 15:152010. augusztus 30., 15:15

Mint Jaime Manalich chilei egészségügyi miniszter az El País című spanyol napilapnak nyilatkozva elismerte, a 33 beszorult bányász közül a múltban több is rendszeresen fogyasztott alkoholt, hogy leküzdje a mélyben végzett munkával járó félelmet. Mint mondta, egyesek időnként „nagy mennyiséget” is magukhoz vettek.

„Olykor nem jó, ha egy szenvedélyt egy csapásra, szélsőséges kúrával fojtanak el” - fogalmaz a miniszter a spanyol lap hétfői számában megjelent interjúban.

A bányászok Sebastián Pinera államfővel folytatott első telefonbeszélgetésükben egy „pohárka bort” kértek, hogy megünnepelhessék az ország függetlenségének kétszázadik évfordulóját. A mentési művelet vezetői ugyanakkor kitartanak amellett, hogy a 700 méteres mélységben rekedt vájárok sem alkoholt, sem dohányt nem kaphatnak.

Az El País értesülései szerint a bányászok között alkoholisták és drogfüggők is vannak, a hirtelen megvonás azonban egyelőre semmilyen kihatással nem volt a kényszerűen összejött közösség életére.

Az augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában rekedt bányászok mentése akár 100 napig is eltarthat, mivel kiszabadításukhoz egy 66 centiméter átmérőjű alagutat kell fúrni. A mentés hétfőn kezdődik, a hatóságok a munkálatok felgyorsítására törekszenek. A munkálatokat rendkívüli módon nehezíti, hogy a kőzet állaga nem stabil.

A mentési munkálatokat irányító mérnök az AFP-nek elmondta: hétfőn kezdik az alagút fúrását egy különleges ausztrál fúróberendezéssel, amelyet egy Németországból érkező kiegészítő motorral erősítenek meg.

Az egészségügyi miniszter mindezzel egy időben bejelentette: a chilei kormány olyan terven dolgozik, amelynek célja,  hogy a bányászokat jóval hamarabb felszínre hozzák.

Jaime Manalich erre vonatkozóan részleteket nem ismertetett, ugyanakkor közölte: a tervet hamarosan a nyilvánosság elé tárják. A dpa német hírügynökség úgy tudja, hogy a három szűk, utánpótlás küldésére szolgáló vájat egyikét szélesítenék, hogy azon keresztül hozzák a felszínre a lent rekedteket. Állítólag ez a munka is mintegy két hónapot vesz igénybe.

A bányászokkal egy héttel ezelőtt sikerült kapcsolatot létesíteni. Az elmúlt hét közepén az állami televízió egy videofelvételt közölt róluk, és a körülményekhez képest valamennyien jól vannak.

A Chiléből érkezett beszámolók közben azt emelték ki, hogy hat hónappal az országot sújtó, nagy erejű földrengés után az augusztus elején történt - és mindeddig szerencsés kimenetelű - bányakatasztrófa valósággal egyesítette a lakosságot, amely szinte egy emberként szurkol a bányászokért. Sebastian Pinera államfő ugyanakkor megerősítette, hogy vizsgálatot rendelt el a történtek, illetve a felelősség feltárására. A hatóságok közvetve mulasztásokkal vádolták a bányatulajdonos San Esteban nevű céget, a bányászati miniszter a napokban azt állította: a 33 bányász azért nem tudott a felszínre jutni, mert hiányzott egy mentőlétra.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés