Hirdetés

Ahtisaari a békedíjas

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Martti Ahtisaari békeközvetítőnek, volt finn államfőnek ítélték oda pénteken az idei Nobel-békedíjat. A Norvég Nobel-bizottság Ahtisaarinak a nemzetközi konfliktusok megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseire hivatkozott döntésének indoklásában.

Gazda Árpád

2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00

„Erőfeszítései Alfred Nobel szelleméhez híven hozzájárultak egy békésebb világhoz és a nemzetek közötti testvériséghez. Az utóbbi húsz évben kiemelkedő szerepet játszott több súlyos és tartós konfliktus megoldását célzó törekvésekben” – áll az öttagú bizottság döntésének indoklásában. A méltatás a finn diplomata, államférfi namíbiai, indonéziai (acehi), iraki és koszovói munkáját emelte ki, de megemlítette többek között észak-írországi és közép-ázsiai tevékenységét is. A nemzetközi sajtó általában az acehi polgárháború befejezését eredményező 2005-ös közvetítését könyveli el Ahtisaari legnagyobb sikereként, maga a díjazott azonban a namíbiai függetlenséghez vezető átmenet békés lefolyása érdekében végzett tevékenységét nevezte pályája legfontosabb állomásának rögtön a bizottság döntésének kihirdetése után. A volt államfő 2006 februárjától a világszervezet különmegbízottjaként közvetített az ENSZ-irányítás alatt álló szerbiai tartomány, Koszovó leendő státusa ügyében. Ahtisaari Nobel-békedíjának hírére Dmitrij Rogozin, a NATO-nál akkreditált orosz nagykövet felháborodással reagált. „Nem érem fel ésszel, miért ítélik oda Ahtisaarinak a békedíjat, végeredményben a finn diplomata Koszovó-tervével Szerbia szétszakítását idézte elő” – mondta Rogozin. Eközben az orosz képviselőház szerint a Nyugat Ahtisaari kitüntetésével próbálja igazolni Koszovó függetlenségének elismerését. Boriszlav Milosevics, a néhai jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevic testvére kijelentette: felháborítja a békedíjbizottság döntése, s nem hiszi, hogy Ahtisaari „megérdemelten nyerte volna el a kitüntetést”.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés