A Kaméleon kiszáll

A köztársaságielnöki tisztséget tizenkét éve betöltő74 éves jobboldali politikus ugyanakkor arról nemnyilatkozott, melyik elnökjelöltet támogatja majd aközelgő választásokon. Még a sajátpártját képviselő, korábban korlátlanbizalmát élvező jelenlegi belügyminiszter,Nicolas Sarkozy mellett sem állt ki, mivel a közelmúltbannézeteltérések merültek föl közöttük.
Vasárnapi beszédébenChirac saját tevékenységét minősítvea bűnüldözés, valamint a munkanélküliségelleni küzdelem terén elért sikerekről beszélt,és azon erőfeszítéseiről is szólt,amelyek révén azt kívánta elérni,hogy Franciaország megtalálja helyét a világban.Ennek egyik vonzataként szólt politikai pályafutásánakegyik legnagyobb kudarcáról, az Európai Unióalkotmányának két évvel ezelőtti,népszavazáson történő elvetéséről.„A referendum során kételyeiknek, aggodalmaiknak,elvárásaiknak adtak hangot. Életbe vágó,hogy folytassuk az európai építkezést. Anacionalizmus, amely már korábban annyi kártokozott, bármikor újra felütheti a fejét,ezért Franciaországnak folytatnia kell erőfeszítéseitegy olyan politikai Európa létrehozásában,amely megvédi szociális modellünket” –fogalmazta meg ismét politikai krédójátChirac.

A konfrontatív politikus

Ez a krédó azonban nemjelentette mindig az Unió korlátlan támogatását.Uniós „kollégái” körébenjórészt úgy vált közismertté,mint hazája érdekeinek legelszántabbvédelmezője, így 1999-ben, az EU közösmezőgazdasági politikájának vitájánkörömszakadtáig védte a francia termelőkérdekeit a brit javaslat bizonyos elemeivel szemben, amelycsökkentette volna a farmereknek szánt támogatást.Ugyancsak sikeresen állt ellen az általa uniósneoliberalizmusnak nevezett doktrínának, amely aszolgáltatások korlátlan áramlásátés a piacok teljes megnyitását szorgalmazta. Konfrontálódott az új tagállamokkal is, a2004-ben csatlakozott Lengyelország és Csehországiraki szerepvállalása miatt olyannyira neheztelt a kétországra, hogy egy vita során rájuk pirított:fogják be a szájukat.
A francia politikai életemblematikus figurájaként ismert Chirac 1932-benszületett, bankigazgató fiaként. Az elit ÉcoleNationale d’Administrationban tanult, fiatal korában akommunista eszmékkel is kacérkodott. A hatvanas évekbenmégis a politikai porond jobb oldalán találtameg e helyét, Georges Pompidou akkori elnökmunkatársaként. Karrierje tovább íveltfölfelé Valéry Giscard d’Estaing államfőimandátuma idején is: 1974-ben miniszterelnökkénevezték ki, a tisztséget két évigtöltötte be. 1976-ban megalapította sajátpártját, a centrista jobboldali Tömörülésa Köztársaságért pártot, amelykésőbb több politikai csoportosulást is magábaolvasztott, és ma Népi Mozgalom Unió névenismert. 1977-ben Párizs főpolgármesterévéválasztották, a tisztséget 1995-ig, államfővéválasztásáig töltötte be, kétéveskihagyással 1986 és 1988 között, amikor ismétkormányfőként tevékenykedett. (Ez volt az első,„kohabitációként” ismert időszaka, amikor abaloldali François Mitterand elnöksége idejénállt a jobboldali kormány élén.Másodszorra már ő kóstolhatott bele, milyenállamfőként megélni a kohabitációt,amikor a jelenlegi kormányfő, Dominique de Villepin tanácsáraföloszlatta a jobboldali többségű törvényhozást,és előrehozott választásokat írt ki,amelyet aztán meglepetésre a baloldal nyert meg).Főpolgármesteri időszaka alatt gyanúspártfinanszírozási ügyletekben valórészvétellel vádolták meg, de nemsikerült bizonyítani a vádakat. 2002-ben 82százalékos többséggel választottákújra, igaz, a második fordulóban aszélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen volt az ellenfele.

Atomkísérlettől a környezetvédelemig

Az otthon egyébként csakKaméleon Bonaparteként becézett Chirac egyikjellemzője, hogy lényeges kérdésekben többízben is megváltoztatta az álláspontját.Így Európa-ellenes, gaulle-ista politikuskéntindult, ám 2002-re a közös európaifizetőeszköz elkötelezett támogatója lett, a2002-es választásokon enyhe baloldali beütésű,a társadalmi szakadékok áthidalásátígérő kampányt folytatott, hogy aztánjobboldali gazdaságpolitikát szorgalmazzon.Atomkísérletek végrehajtásáraadott parancsot, ezt követően azonban elkötelezettkörnyezetvédőként hallatott magárólismét.
A „Nagy Taktikusként” isismert Chirac elnöki tevékenységébőlvalószínűleg az marad meg a köztudatban, hogyelítélte az Egyesült ÁllamokIrak-politikáját, ellenezte az iraki háborút,és elszántan küzdött azért, hogyFranciaországot megtartsa a nemzetközi életfőszereplői között. Ami Chirac belpolitikai ténykedésétilleti, néhány kevésbé jelentős reformotvezetett be, s nehéz örökséget hagy utódjára,tekintve, hogy a francia gazdaság alulteljesít, ésrendezetlen a külvárosok szegény népességénekállandó szociális feszültséget okozószorult helyzete.