Hirdetés

A francia elnök aláírta a vitatott nyugdíjreformot

Nicolas Sarkozy francia elnök aláírta a vitatott nyugdíjreformot, amelyet szerdán közölt a francia hivatalos közlöny. A nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról 62 évre történő fokozatos emelését előíró törvény kihirdetésére alig néhány órával azután került sor, hogy azt az alkotmánytanács kedden jóváhagyta.

2010. november 10., 15:592010. november 10., 15:59

A több milliós tüntetések ellenére a parlament október 27-én szentesítette a törvény végleges változatát. A parlament által elfogadott törvények alkotmányosságát ellenőrző intézmény jóváhagyására Martine Aubry, az ellenzéki Szocialista Párt főtitkára úgy reagált, hogy az alkotmánytanács \"pusztán jogi szempontból\" döntött, s a baloldal továbbra is bírálni fogja a reformot, amely megfogalmazása szerint \"legalább annyira igazságtalan, mint felesleges\".

A szeptember óta tiltakozó megmozdulásokat és az országot lebénító sztrájkokat kiváltó nyugdíjreform végig vitelét Sarkozy korábban mandátuma legfőbb célkitűzéseként jelölte meg. A reform kihirdetése ezért a másfél év múlva esedékes elnökválasztás előtt új fejezetet nyit az elnök politikájában, amit Sarkozy kormánya átalakításával kíván indítani. Erre jövő hét elején kerülhet sor.

Szerdai sajtóértesülések szerint az elnök várhatóan megtartja a reformpárti Francois Fillont a miniszterelnöki székben, de távozhat Bernard Kouchner külügyminiszter, akinek helyére a jelenlegi gazdasági miniszter, Christine Lagarde tűnik a legesélyesebbnek.

Az 56 éves kormányfő az utóbbi napokban nyilvánosan is jelezte, hogy folytatni kívánja a kabinet élén - amelyet Sarkozy 2007-es megválasztása óta irányít - megkezdett munkát. A miniszterelnök, aki visszafogott stílusával jóval népszerűbb Sarkozynál, a kormányátalakítás során számíthat a jobboldali képviselők többségének támogatására.

Bár Sarkozy hivatalosan még konzultációkat folytat az új kormányfő személyéről, a kormányhoz közel álló sajtó eldöntött tényként kezeli Fillon megtartását, ami elemzők szerint annak beismeréseként is értelmezhető majd az államfő részéről, hogy igazából nincs más választása.

Az elmúlt hetekben felmerült a jelenlegi energiaügyi és közlekedési miniszter, a centrista Jean-Louis Borloo neve is a miniszterelnöki posztra. A közvetlensége és szociális érzékenysége miatt népszerű politikus azonban kedden maga közölte, hogy Sarkozy tudatta vele: nem ő a kiválasztott. Megfigyelők szerint azonban Borloo hirtelen félreállításával - aki akár elnökjelöltként is feltűnhet 2012-ben Sarkozyvel szemben - az államfőnek nehéz lesz a kormányátalakítást \"új kezdetként\" bemutatnia.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés