2008. január 18., 00:002008. január 18., 00:00
Az Európai Parlament (EP) magyar szocialista delegációjának vezetõje, aki egyben az EP-ben mûködõ Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke, a munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésén felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa szerint a szlovák nyelvtörvény ellentétes a Szlovákia által ratifikált charta elõírásaival. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája – a Kisebbségi Keretegyezménnyel együtt – 10 évvel ezelõtt született az Európa Tanács keretében. Az Intergroup ülésén Tabajdi Csaba köszöntötte a munkacsoporthoz újonnan csatlakozott RMDSZ-es EP-képviselõket – Sógor Csabát és Winkler Gyulát –, valamint Tõkés László képviselõt. Tabajdi a magyarság legendás alakjának nevezte Tõkés László püspököt, és történelmi pillanatként értékelte, hogy megjelent a munkacsoportban. Tõkés bemutatkozó hozzászólásában felhívta a figyelmet a moldvai csángók helyzetére, amely hasonlít a Timok-völgyi románok, valamint a görögországi és a bulgáriai macedónok helyzetére. Véleménye szerint tág összefüggésben kell ezekkel a közösségekkel foglalkozni, hiszen esetükben a közösség puszta létének tagadásával állunk szemben. Az ülés végén az elnök bejelentette, hogy a munkacsoport hamarosan napirendre tûzi a moldvai csángók ügyét. Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.