Hirdetés

A PSD főtitkára szerint a román államnak minden eddiginél jobban kell támogatnia az ukrajnai román közösséget

•  Fotó: Facebook/PSD

Fotó: Facebook/PSD

A román államnak a jelenlegi helyzetben minden eddiginél jobban kell támogatnia az ukrajnai román közösséget – jelentette ki Paul Stănescu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára.

Balogh Levente

2023. március 20., 09:402023. március 20., 09:40

2023. március 20., 09:422023. március 20., 09:42

A politikus vasárnap este a PSD közösségi oldala szerint arról számolt be, hogy a hét végén Ukrajnában volt, Csernyivciben, majd Straján Dimitrie Onciul megemlékezésén, aki Stănescu jellemzése szerint „nagy román történész, a Román Akadémia elnöke, a román identitás és nemzet védelmezője volt”.

Szombaton az ukrajnai román közösség képviselőivel együtt vett részt a csernyivcii központi temetőben tartott megemlékezésen Gheorghe Cârciu, a külhoni románokért felelős tárca államtitkára, Ioan Stan szenátor, Mihai Juravle professzor, Straja polgármestere társaságában.

Hirdetés

A szociáldemokrata politikus hangsúlyozta Románia kötelezettségét, hogy „egyre közelebb” kell kerülnie az ukrajnai román közösséghez.

korábban írtuk

Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter
Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz fordul az ukrán kisebbségi törvény ügyében.

„Megtiszteltetés volt számomra, hogy néhány szót szóljak egy szent kötelességünkről. Őseink nyughelyei a románság emlékművei, identitásunk részei, amelyeket védeni kell és felújítani. Ráadásul a háború és az ukrajnai román közösség által átélt nehéz idők miatt kötelességünk, hogy mindig közel legyünk hozzájuk, és a román államnak minden eddiginél jobban támogatnia kell őket” – tette hozzá Paul Stănescu.

Az utóbbi időben Bukarest határozottabban felemelte a szavát az ukrajnai románok ügyében.

Tavaly decemberben a román külügyminisztérium szokatlanul kemény hangvételű közleményben bírálta az új ukrán kisebbségi törvényt.

korábban írtuk

Konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről
Konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről

„Átfogó” konzultációs folyamat indul Bukarest és Kijev között az ukrajnai kisebbségi törvényről – ebben állapodott meg szerdán telefonon folytatott megbeszélésén Bogdan Aurescu külügyminiszter az ukrán hivatali kollégájával, Dmitro Kulebával.

A külügy szerint sajnálatos, hogy az ukrán parlament egy „hiányos, jogszűkítéseket lehetővé tevő, az országban élő nemzeti közösségek igényeit figyelmen kívül hagyó” kisebbségi törvényt fogadott el, ezért felszólítja az ukrán felet, hogy kérjen újabb ajánlást az ügyben a Velencei Bizottságtól és ültesse is át a gyakorlatba az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének javaslatait.

Az ukrajnai románok ügyét Klaus Iohannis államfő is felhozta egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során.

korábban írtuk

Iohannis méltatlankodott ugyan, de Zelenszkij nem ígérte meg az ukrán kisebbségi törvény módosítását
Iohannis méltatlankodott ugyan, de Zelenszkij nem ígérte meg az ukrán kisebbségi törvény módosítását

Klaus Iohannis elnök azt kérte ukrán kollégájától, Volodimir Zelenszkijtől, hogy Kijev találjon gyors megoldást Bukarestnek az ukrán kisebbségi törvénnyel kapcsolatban kifejtett aggodalmaira – közölte szerdán a bukaresti elnöki hivatal, amely szer.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Megválasztották, hivatalba is lépett az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották, hivatalba is lépett az Alkotmánybíróság új elnöke
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával

November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.

Magyar Péter: harminchat éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával
2026. november 01., vasárnap

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések

A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.

Halloween leple alatt Európa-szerte zavargásokba torkolltak a tüntetések
2026. október 31., szombat

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást

Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.

Német szociális segélyek útja Romániáig: egyre nehezebben viselik Nyugaton az eltartást
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák

Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.

Bukarest boldogan beszáll a költségekbe, csak maradjanak Romániában az amerikai katonák
2026. október 30., péntek

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút

Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.

Útban vannak Amerika felé az orosz olajszállítmányok, közben Moszkva közölte: folytatja a háborút
2026. október 29., csütörtök

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború

Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.

Elképesztő összegbe került eddig Oroszországnak az Ukrajna elleni háború
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán

Gázt, gyúlékony folyadékokat, valamint egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó konténerek sodródnak a Fekete-tengeren, amelyek egy szerdán dróntámadást szenvedett hajóról zuhantak a hullámok közé.

Veszélyes anyagokkal megrakott konténerek sodródnak a Fekete-tengeren egy hajó elleni dróntámadás nyomán
2026. október 29., csütörtök

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort

Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh–magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az ENSZ főtitkárának.

Magyar Péter ismét maffiafőnöknek nevezte Orbán Viktort
2026. október 29., csütörtök

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat

Miközben Izraelben a választás végeredményére várnak, és lázas gondolkodás zajlik arról, milyen kormány alakulhat, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud azt állítja: az arab pártok törvénytelenségeknek köszönhetik váratlan sikerüket.

Izraelben kormányzati patthelyzet jöhet, Netanjahuék közben szavazatlopással vádolják az arabokat
Hirdetés
Hirdetés