Hirdetés

A norvég merénylő ügyvédje: Breivik őrült

A pénteki norvégiai merényletek elkövetője valószínűleg őrült – szögezte le kedden Anders Behring Breivik ügyvédje. Közben a magyar titkosszolgálatok és a Terrorelhárítási Központ is nyomoz a merénylettel kapcsolatban, hiszen Breivik legjobb barátja egy kárpátaljai magyar férfi volt, aki Norvégiába a hatvanas években vándorolt ki, és a két férfi többször járt Magyarországon

Hírösszefoglaló

2011. július 26., 15:042011. július 26., 15:04

Geir Lippestad ügyvéd kedden újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „az egész történet azt sugallja, hogy (Breivik) őrült. Azt gondolja, hogy háborúban van, ez pedig megengedi az efféle tetteket”.

Lippestad szerint Breivik úgy gondolja: a világ most még nem érti meg felfogását, de majd hatvan év múlva meg fogja érteni.

A védőügyvéd azt mondja, nagyon nehéz leírni Breiviket: „Ő nem olyan, mint mi, ő egy buborékban él”. Hozzátette: Breivik gyűlöl mindenkit, aki hisz a normális politikai rendszerben, gyűlöli a nyugati eszméket, a demokratikus értékek támogatóit, és mindazokat, akik nem szélsőségesek. Breivik harcosnak látja magát, és büszke arra, hogy elindított egy háborút, amelyet mások majd folytatni fognak.

Breivik ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy sikerült eljutnia a norvég főváros közelében fekvő Utoya szigetére, ő ugyanis számolt azzal, hogy a robbantás után megakadályozzák a további akcióját, mondta Lippestad.

Az ügyvéd szerint Breivik elmondta: két norvég segítője volt a merényletek elkövetésében, a férfi ugyanakkor kábítószert fogyasztott az akció előtt.

A norvég rendőrség közölte: a két merényletnek az eddigi híradásokkal ellentétben nem 93, hanem 76 halálos áldozata van. Az új rendőrségi adatok szerint az oslói kormánynegyedben elkövetett pokolgépes robbantásban nyolc személy halt meg, az Utoya szigetén elkövetett mészárlásnak pedig 68 halálos áldozata van.

Közben a magyar titkosszolgálatok és a Terrorelhárítási Központ is nyomoz a merénylettel kapcsolatban, hiszen Breivik legjobb barátja egy kárpátaljai magyar férfi volt, aki Norvégiába a hatvanas években vándorolt ki, és a két férfi többször járt Magyarországon. Közben Oslo felkérte Csehországot, vizsgálja ki, mit csinált Breivik tavaly Prágában, a merénylő naplója szerint ugyanis tavaly nyáron hat napot töltött Prágában, ahol fegyvereket akart szerezni.

Bukaresti sajtóértesülések szerint a merényletnek román származású áldozata is van egy 15 éves lány személyében, akinek Brassó megyei származású anyja évekkel ezelőtt házasodott ki Norvégiába. Az Európai Bizottság tegnap bejelentette: napirendre tűzik az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek szeptember végi brüsszeli találkozóján a radikalizálódás (így az idegengyűlölet és a szélsőségesség) elleni fellépés témáját; a találkozóra meghívást kap a nem EU-tag Norvégia belügyminisztere is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés