
2011. szeptember 13., 10:592011. szeptember 13., 10:59
A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát. Igennel szavaztak a kormánypártok, a Jobbik és az LMP képviselői, nemmel a szocialisták. Gyurcsány Ferenc korábban mentelmi jogának felfüggesztését kérte, a szavazáson azonban nem nyomott gombot.
A volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte azért, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.
Schiffer András – ma az LMP frakcióvezetője – 2009 októberében jelentette fel a volt miniszterelnököt. Arra hivatkozott, hogy a Sukorón tervezett King\'s City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítése során megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
A sukorói beruházás ügyében nemrég Bajnai Gordon egykori miniszterelnököt is kihallgatták az ügyészségen.
A hétfő esti szavazás előtt elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc politikai leszámolásnak minősítette az ellene indult eljárást. Azt mondta: az ügyészség valótlant állít, hazudik, gyanúsításának egyetlen szava sem helytálló.
A sukorói beruházásról kifejtette: majdnem egymilliárd dollárt hozott volna az országnak, és 2500 embernek adott volna munkát. Szavai szerint akik ellenezték, a magyar emberek érdekeivel ellentétesen cselekedtek. Hozzátette, a befektetőkkel folytatott tárgyalásán jóindulatáról biztosította őket és ma is így járna el. „Ha bűn azt mondani a kormány tagjainak, a kormány irányítása alatt álló intézményeknek, hogy tegyék a dolgukat Magyarország boldogulására, akkor nem egyszer (...) hanem több tucatszor elkövettem ezt a bűnt” – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, az ellene indult eljárás csak látszólag jogi kérdés, valójában politikai leszámolás. Véleménye szerint ezt támasztja alá az a Wikileaks portálon megjelent állítólagos amerikai diplomáciai távirat, amely alapján Orbán Viktor 2007-ben diplomatáknak azt mondta: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”, majd hozzátette, hogy jobban szeretné „holtan látni” Gyurcsányt, mint sebesülten.
„Azt gondolom, ebben az ügyben a miniszterelnök és pártja nemcsak hogy megölni nem tud, de megsebezni sem” – fogalmazott a szocialista politikus. Megjegyezte: az eljárás megerősíti abban, hogy „alávaló hatalom” uralja az országot, és ezzel a hatalommal szemben minden tisztességes demokratának fel kell lépnie.
Hangsúlyozta azt is, jogi értelemben nem követett el bűnt, Orbán Viktor és a Fidesz szemében azonban politikai bűn, amit nem bocsátanak meg, hogy 2002-ben és 2006-ban a baloldal „meggyőző vereséget” mért rájuk. „Nem bocsátják meg azóta sem, hogy azok közé tartozom (...), akik fenyegetés, nyomásgyakorlás, tisztességtelen politikai praktikák után is kemény elvi ellenfelei Orbán autokratikus önkényuralmi rendszerének” – fogalmazott, megjegyezve, „vádlott helyett vádlója” lesz ennek a rendszernek. Polt Péter legfőbb ügyészt a miniszterelnök lojális kiszolgálójának nevezte.
A képviselőket lelkiismereti szavazásra buzdította, arra figyelmeztetve, hogy akik részt vettek „ebben a disznóságban”, szégyellni fogják egyszer.
Beszédét folyamatos közbekiabálások kísérték, a kiadásáról szóló döntést pedig taps fogadta a kormánypárti, jobbikos és LMP-s padsorokból.
A parlament döntésével Gyurcsány Ferenc lehet a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítanak.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.