Hirdetés

A felvidéki magyarok negyede szlovák házastársat választ

Minden negyedik szlovákiai magyar házasuló szlovák nemzetiségű személyt vesz el, a vegyes házasságok aránya az elmúlt tíz évben nem változott számottevően – derült ki abból az összeállításból, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar napilap közölt csütörtökön.

MTI

2011. július 07., 15:352011. július 07., 15:35

Tavaly 25 415 házasságot kötöttek – írja Mózes Szabolcs, a szerző a statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva. Annak alapján a házasságkötések száma az elmúlt években ingadozott, a tavalyi volt 2002 óta a legalacsonyabb.

Fokozatosan nő a házasodó felek átlagéletkora, 2010-ben a férfiak 31,9, míg a nők 28,8 éves korukban esküdtek örök hűséget. Az első házasoknál ez a szám alacsonyabb: a férfiak 29,9, míg a nők átlagosan 27,3 éves korukban kötöttek először házasságot.

A 25 ezer házasságból 1177 köttetett magyar nemzetiségű férfi és magyar nő között – ez az összes tavalyi esküvő 4,6 százaléka. A magyar férfiak 72,4 százaléka vett el magyar menyasszonyt, míg a magyar nők 66,6 százaléka magyar vőlegénynek mondta ki a boldogító igent.

„A 2010-ben házasodó magyar nemzetiségűek 25 százaléka szlovák nemzetiségű személlyel kötött házasságot. Ez az arány tavalyelőtt és nyolc éve is hasonló volt. Az utóbbi tíz évben tehát nem nőtt számottevően a vegyes házasságok aránya” – áll a lapban.

Különösen Pozsony megyében sok a vegyes házasság. A statisztika itt 67 magyar vőlegényt regisztrált, közülük 44 szlovák nemzetiségű nőt vett el, 23 magyart. A házasságot kötő magyar nők esetében hasonló az arány.

Nagyszombat megyében a „magyar házasságok” aránya 83 százalékos volt, Nyitra megyében 72, Besztercebánya megyében 75, Kassa megyében pedig 65 százalékos.

Tavaly a statisztika szerint csupán három roma-magyar vegyes házasság köttetett. Érdekesség, hogy közülük kettő Eperjes megyében, ahol összesen csupán nyolc magyar házasuló fél volt. A maradék egy roma-magyar házasságot Besztercebánya megyében kötötték. Ezek az adatok ugyanakkor ismételten felvetik a kérdést, vajon mennyire pontosak a roma kisebbség létszámával kapcsolatos statisztikai adatok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés