
Fotó: Vatican Media
Ukrajnában és a Közel-Keleten is a béke melletti elkötelezettség erősítését sürgette a karácsonyi ünnepek közeledtével Ferenc pápa, aki a gázai katolikus plébánia halottairól is szólt a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
2023. december 17., 15:552023. december 17., 15:55
Ferenc pápa azt mondta, nem szabad megfeledkezni a háborúban élőkről Ukrajnában, Izraelben, a palesztin területeken és a világ más részein.
„A karácsony közeledése erősítse az elkötelezettséget a béke útjainak megnyitására” – hangoztatta a katolikus egyházfő. Hozzátette:
Elmondta, a gázai Szent Család plébánia épületegyüttesében nem terroristák, hanem családok, gyerekek, beteg és fogyatékossággal élő emberek, nővérek tartózkodnak – sorolta Ferenc pápa. A szentatya azt mondta, mesterlövészek vették őket célba. Hozzátette, hogy találat érte a kalkuttai Teréz anya nővérei működtette épületet is.
– hangoztatta Ferenc pápa. A szentatya köszöntötte azokat a római gyerekeket is, akik a hagyomány szerint a karácsony előtti utolsó vasárnap a gyermek Jézus szobraival érkeztek meg a Szent Péter térre, ahol az egyházfő áldását adta rájuk. A pápa megemlékezett azokról a gyerekekről, akik „nehéz karácsonyt fognak megélni, a háborús helyszíneken, a menekülttáborokban, éhínségben”.

Minden nap telefonon beszél a Gázában található katolikus plébániával, ahol több mint ötszázan találtak menedékre – mondta el Ferenc pápa első tévéhíradós interjújában, amelyet a RAI olasz közmédia sugárzott szerda este.

A világ ismét az atomháború küszöbén áll, a helyzet hasonlóan feszült, mint az 1962-es kubai rakétaválság idején volt – jelentette ki Ferenc pápa.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!