Hirdetés

A legtöbb erdélyi és partiumi megyeszékhelyen várhatóan a sárga forgatókönyv szerint kezdődik el a második félév

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hivatalos bejelentések még nincsenek arról, hogy az egyes településeken hogyan kezdődik el hétfőn a második félév az óvodákban és iskolákban, a csütörtökön közzétett adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb erdélyi és partiumi megyében a sárga forgatókönyv szerint térhetnek vissza a diákok az iskolapadokba, vagyis lesznek, akik továbbra is az online térben maradnak.

Krónika

2021. február 05., 08:342021. február 05., 08:34

2021. február 05., 13:002021. február 05., 13:00

A G4media.ro hírportál a prefektúrák által közölt adatok alapján vizsgálta meg, hogy a csütörtöki állás szerint mi a helyzet a megyeszékhelyeken, illetve Bukarestben. Megállapították,

az ország legtöbb megyeszékhelyén 1 és 3 között van az ezer főre jutó koronavírus-fertőzöttek aránya, tehát a sárga forgatókönyv hatálya alá esnek.

Hirdetés

Csütörtökön négy olyan romániai nagyváros volt, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladta a kritikus 3 ezreléket,

Gyulafehérváron 3,37, Nagybányán 3,99, Temesváron 3,96, Zilahon pedig 3,27 ezrelék volt az incidencia.

A G4.media.ro nem ide sorolja, de a legfrissebb adatok szerint Kolozsváron 3,34 ezrelékes a fertőzöttségi arány, így a kincses vároban is a vörös forgatókönyv érvényes.

Országos viszonylatban hat megyeszékhelyen érvényesülhet a zöld forgatókönyv,

Csíkszereda mellett Pitești-en, Buzăuban, Focșani-ban, Călărași-on és Slatinán nem éri el az 1 ezreléket a fertőzöttek aránya.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Jelenléti oktatás: zöld forgatókönyv 1 ezrelék alatt, csak az óvodásoknak nem kötelező a védőmaszk
FRISSÍTVE – Jelenléti oktatás: zöld forgatókönyv 1 ezrelék alatt, csak az óvodásoknak nem kötelező a védőmaszk

Szigorú szabályokkal próbálják a hatóságok elejét venni annak, hogy az iskolák hétfői megnyitását követően megugorjon a koronavírussal fertőzöttek száma. A végső szabályokat az egészségügyi és az oktatási miniszter közös rendelete fogja szabályozni.


Mint ismeretes, a zöld forgatókönyv február 8-a után ott alkalmazható, ahol alacsony, 1 ezrelék alatti a koronavírussal fertőzöttek száma, az ilyen településeken minden óvoda és iskola megnyithatja a kapuit. A sárga forgatókönyv ott léphet érvénybe, ahol 1 és 3 között van az ezer főre eső fertőzött, itt az óvodások, az 1–4., valamint a végzős, vagyis 8. és 12. osztályosok vehetnek részt jelenléti oktatásban, a többiek online folytatják a tanulást.

A 3 ezrelék fölött alkalmazott vörös forgatókönyv azt jelenti, hogy csak az óvodások és az elemi osztályosok térhetnek vissza a tanintézetekbe, a többiek laptopok, táblagépek előtt vesznek részt az órákon.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés