
2009. szeptember 09., 10:222009. szeptember 09., 10:22
Harminc olyan boltját zárta be idén a lábbeliket és más kiegészítőket forgalmazó, nagyváradi székhelyű Leonardo üzletlánc, amely nem hozott jövedelmet. Az átszervezés miatt 600 alkalmazottjuktól váltak meg – mutat rá egyebek mellett az átszervezést lebonyolító tanácsadó vállalat, az Ensight Management Consulting tegnapi sajtóközleménye. Mint hangsúlyozzák, azok a boltok, amelyekre most lakat kerül, korábban nyereségesek voltak, ám valamilyen ok folytán immár „lezárták életciklusukat”.
Mindez – fejtik ki – szoros összefüggésben van a romániai vásárlási szokások átalakulásával is, a lakosság inkább a nagyobb bevásárlóközpontokban, plázákban szerzi be egyebek mellett a lábbeliket és más bőripari kiegészítőket, miközben egyre inkább háttérbe szorulnak a városközponti, illetve utcai boltok.
A Leonardo üzletláncában 2008 végén több mint kétszáz bolt volt Románia, Magyarország, Bulgária, valamint a Moldovai Köztársaság nagyobb városaiban. Ezekben az üzletekben több mint 3 ezer alkalmazottat foglalkoztattak. A Leonardo Romániában tavaly 500 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított hozzáadott érték-adó nélkül, miközben a csoport forgalma meghaladta a 600 millió lejt.
„A kiskereskedelmi cipőeladásokra igen nagymértékben kihatott a globális gazdasági és pénzügyi válság. Az eladások már 2008-ban 30 százalékkal estek vissza az előző évhez viszonyítva. Korábban a Leonardo agresszív terjeszkedési politikát folytatott, a boltok ellátásához is egyre több árut szerzett be. Ezáltal azonban tetemes adósságokat halmozott fel a beszállítók irányába” – mutatnak rá az Ensight Management Consulting szakemberei. Hozzáteszik: miközben zsugorodtak az eladások, egyre nehezebbé vált hitelhez jutni az adósságok fedezésére, ezért is vált szükségessé az üzletlánc átszervezése.
Ez a folyamat a közlemény szerint pluszköltségekkel járt, amelyek azonban rövid időn belül megtérültek, hisz már a második negyedévben 2008 hasonló időszakához viszonyítva jelentősen csökkentek a humán erőforrással, illetve a bérleti díjakkal járó kiadások.
„Hatékonyan működő, 120–125 üzlettel dolgozó hálózatot szeretnénk kiépíteni Romániában. A visszafordíthatatlan folyamat, amely a Leonardo kisebbítésére irányul, addig, amíg el nem érünk egy kifizetődő, profitot is hozó szintet, már elindult” – nyilatkozta korábban az átszervezés kapcsán Christian Bachmann, a Leonardo megbízott igazgatója.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.