
Fotó: Gábos Albin
A korábbinál nagyobb állami támogatás jár azoknak, akik a Roncsautóprogram keretében új autót vásárolnak, régi gépkocsijukat pedig kiírják a forgalomból. A zöldautók esetében a támogatás értéke a tavalyi szinten marad, ám a környezetvédelmi minisztérium megduplázta a Roncsautó Plusz költségvetését.
2021. március 23., 17:242021. március 23., 17:24
2021. március 23., 18:412021. március 23., 18:41
A korábbi 6500 lejről 7500 lejre nő a hagyományos Roncsautóprogram keretében kapható állami támogatás, a környezetkímélő személygépkocsik vásárlásához igényelhető Roncsautó Plusz programköltségvetése pedig a 2020-ban rendelkezésre álló összeg kétszerese lesz – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a várható módosításokat Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
„A hagyományos Roncsautóprogram mind a polgárokat, mind a hazai ipart segíti a gépjárműpark lecserélését célzó utalványokkal” – hangsúlyozta az RMDSZ-es tárcavezető. Mint részletezte,
A hagyományos roncsprogram keretében jár ugyanakkor két ökobónusz is: ha valaki régi autóját hibrid meghajtásúra váltja, akkor a tavalyi 2500 lej helyett immár 3000 lejes állami támogatást kap, a 96 gramm széndioxidnál kisebb kibocsátású, autógázzal (LPG) működő autó vásárlásakor pedig az eddigi 1000 lej helyett 1500 lej jár.
Tánczos bejelentése szerint a hagyományos roncsprogram büdzséje 10 százalékkal lesz nagyobb a 2020-asnál, és eléri a 440 millió lejt. Egy személy legtöbb 2250 euró összértékű ökobónuszt halmozhat.
Ami pedig a Roncsautó Plusz programot illeti, erre 400 millió lejt irányoznak idén elő, ami a tavaly rendelkezésre álló keret kétszerese.
Ebben a programban változatlan marad az állami támogatás összege, így egy 100 százalékban elektromos autóra legtöbb 10 000 eurós, egy hibrid plug-in gépkocsira pedig maximum 4500 lejes állami támogatás igényelhető, ez az összeg azonban nem lehet magasabb a megvásárolt gépkocsi árának 50 százalékánál.
„Láttam, hogyan reagálnak a polgárok, amikor megjelenik egy új elektromos autó a piacon. Azt akarjuk, hogy minél több elektromos autó közlekedjen a romániai utakon, hogy a szennyezést minél jobban vissza lehessen szorítani. Jelenleg a Romániában értékesített elektromos személygépkocsik valahol 1 százalék körül mozognak, ezért országos programokra és a környezetvédelmi tárca komolyabb beavatkozására van szükség” – fogalmazott Tánczos Barna.
„Zakatol” a háztartási gépek roncsprogramja is
Minden korábbinál több pénzt szánnak idén a háztartási gépek roncsprogramjára is – jelentette be kedden a környezetvédelmi miniszter. Tánczos Barna közölte:
A tárcavezető az Agerpres szerint elmondta: a napokban véglegesítik a programot futtató elektronikus platformot. „Megtartjuk a tavaly meghirdetett kategóriákat: hűtőszekrények, fagyasztók, mosógépek, mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, televíziók, laptopok és táblagépek. A kidolgozott rendszer iratkozáskor egy utalványkódot generál, amellyel 15 napon belül lehet jelentkezni a kereskedőnél, és megvásárolni a kiszemelt háztartási gépet” – nyilatkozta Tánczos.
A háztartási gépek 2020-as roncsprogramját az informatikai rendszer biztonsági problémái miatt decemberben törölték, néhány nap múlva pedig menesztették Dan-Cătălin Vatamanut, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnökét. A program szabályzata szerint egy régi háztartási gép leadása esetén az igénylők a következők szerint részesülnek az A++ és A+++ energiahatékonysági osztályú háztartási elektromos és elektronikus berendezések vásárlási utalványaiból:
*300 lej a legalább A++ energiahatékonyságú mosógépekre; * 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú mosogatógépekre; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú klímaberendezésekre, beleértve a hordozható klímaberendezéseket is; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú hűtőszekrényekre/ kombinált hűtőszekrényekre/ fagyasztókra/ fagyasztóládákra; 400 lej a legalább A energiahatékonyságú tévékre; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú ruhaszárítókra; 200 lej a legfeljebb 43 kWh/év energiafelhasználású porszívókra.
A régi gépeket, akkreditált forgalmazónál, legfeljebb 15 nappal azt követően kell újra cserélni, hogy a támogatottak névsorát közzéteszik az AFM honlapján. 2019-ben 40 millió lejből működött a program. A rendelkezésre álló adatok szerint 89.193 utalvánnyal összesen több mint 60 ezer régi háztartási gépet vontak ki forgalomból.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
szóljon hozzá!