Hirdetés

VW-ügy: Románia benyújtaná a számlát

Kifizettetné a román kormány a manipulált dízelmotorok után eddig, illetve a szoftverek frissítése nyomán kiszámolt környezetvédelmi illeték különbözetét a Volkswagennel. A gépjármű-nyilvántartási hivatal immár nem törzskönyvezi az Euro 5-ös szabványnak megfelelő gépkocsikat, a fogyasztóvédelem pedig tetemes bírsággal fenyegette meg a német autógyár hazai képviseletét. Romániában 105 ezer, a dízelbotrányban érintett járművet értékesítettek.

Rostás Szabolcs

2015. október 01., 19:102015. október 01., 19:10

A romániai gépjármű-nyilvántartási hivatal (RAR) csütörtökön felfüggesztette a Volkswagen-csoport Euro 5-ös szabványnak megfelelő dízelmotorokkal felszerelt személygépkocsiinak törzskönyvezését. Iulian Matache közlekedési miniszter az intézkedést azzal indokolta, hogy a német autógyár meghamisította a károsanyag-kibocsátási értékeket. A Volkswagen elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóba telepítettek olyan szoftvert, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem.

A RAR döntése értelmében háromszáz darab, 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú Volkswagent, Seatot, Skodát és Audit nem értékesíthetnek és nem hozhatják forgalomba a márkakereskedők Romániában. A csütörtökön ismertetett hivatalos adatok szerint az elmúlt években az országban 105 ezer, a VW-csoport által gyártott dízelmotoros járművet adtak el, amelyekbe beszerelték a károsanyag-kibocsátási teszteket meghamisító szoftvert.

A gépkocsik közül 56 ezret újonnan, 49 ezret pedig használtan vásároltak meg romániai tulajdonosaik. Matache közölte, felszólította a világméretű botrányt kirobbantó Volkswagen hazai márkakereskedését, hogy záros határidőn belül bocsássa a román hatóságok rendelkezésére azoknak az autómárkáknak a listáját, amelyeken alkalmazták a csalást. Megkereséssel fordult Bukarest a német szállítási minisztériumhoz is annak kiderítésére, hogy mikor fogják visszahívni az érintett járműveket.

Csalt a Samsung?
Független laboratóriumi tesztek arra az eredményre jutottak, hogy a Samsung bizonyos, Európában forgalmazott televíziói kevesebb energiát fogyasztanak a hivatalos tesztek során, mint a valóságban. A brit The Guardian csütörtöki cikke szerint az ügyet az EU által fenntartott laboratórium, a ComplianTV derítette fel februárban. A cikkre reagálva a Samsung határozottan cáfolta, hogy a tévéi több áramot fogyasztanának a valóságban, mint a teszteken, leszögezve, semmilyen módon nem manipulálták az adatokat. A The Guardian szerint az Európai Bizottság várhatóan vizsgálatot indít az ügyben.

Egyébként a bukaresti kormánynak az emissziós botrány kirobbanása nyomán létrehozott munkacsoportja csütörtökön bejelentette, a hazai gépkocsitulajdonosokat nem terheli majd többletköltség járművük magasabb károsanyag-kibocsátása miatt.

Románia a belföldi autógyártás támogatása érdekében 2007-es EU-csatlakozása után vezette be az előbb autóregisztrációs adónak, majd környezetszennyezési bélyegilletéknek nevezett díjat. A több száztól néhány ezer euróig terjedő illetéket a motor hengerűrtartalma és a járművek károsanyag-kibocsátásának mértéke alapján határozzák meg.

Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter közölte, a manipulált motorok szoftverének frissítése nyomán az újraszámolt bélyegilleték mindenképpen nőni fog, de ezt nem a román állampolgárokkal fizettetik meg. „Nem kötelezhetjük a különbözet kifizetésére a jóhiszemű autótulajdonosokat, hiszen ez nem lenne tisztességes. Az illeték újraszámítása után a gyártónak, vagyis a Volkswagen-csoportnak vagy a romániai kirendeltségének nyújtjuk be a számlát\" – szögezte le a tárcavezető.

Hasonlóképpen vélekedett Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus liberális elnöke is, aki szerint a román államot becsapták, mivel a környezetvédelmi illeték révén kevesebb pénz folyt be az államkasszába olyan autók után, amelyek többet szennyeznek. A volt kormányfő szerint Romániának jogi útra kell terelnie az ügyet vagy más országokhoz – például Belgiumhoz – hasonlóan civil félként kellene csatlakoznia a német autógyártó ellen a megkárosított ügyfelek által indítandó perekbe.

Közben Marius Dunca, az országos fogyasztóvédelmi hatóság elnöke közölte, százezer lejes bírsággal sújthatják a megtévesztő szoftverrel ellátott járműveket Romániában értékesítő márkakereskedőket. Egyébként a román hatóságok ellenintézkedése nem lenne egyedi. Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter szerdán jelentette be, hogy a párizsi kormány is visszafizettetné a Volkswagennel az állami támogatást, amelyet az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlásához nyújtott.

„Tudjuk, hogy valamivel kevesebb mint egymillió Volkswagen jármű fut Franciaországban a csalásra lehetőséget adó szoftverrel, és a környezetvédelmi bónusz nem feltétlenül járt mindegyiknek, az a vásárlás évétől függ. Ennek felmérése függvényében fogjuk benyújtani a számlát a Volkswagennek\" – közölte a tárcavezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés