
Fotó: Agerpres
2010. július 30., 12:482010. július 30., 12:48
A kormány betartja az IMF-fel kötött megállapodásban szereplő feltételeket, így a pénzügyi intézet képviselői jó benyomással távoznak Bukarestből és nem lesz gond a kölcsön újabb részletének átutalásával, véli Mihai Tănăsescu, Románia képviselője a Nemzetközi Valutaalapnál. „Az intézkedések gyakorlatba ültetése mutatja az elszántságot. A tárgyalásaink alapján azt hiszem, jó benyomással távoznak” – nyilatkozta Tănăsescu a Mediafaxnak. Arra a kérdésre, lesz-e gond a következő 900 millió eurós részlet átutalásával, azt mondta: „Határozottan nem”. Tănăsescu hangsúlyozta, hogy a következő részlet átutalásáról az IMF vezetőtanácsa dönt azt követően, hogy elemzik a bukaresti küldöttség tapasztalatait.
A szakember nem osztja a kormány véleményét, miszerint az országnak további pénzekért kell folyamodnia a nemzetközi pénzügyi szervezethez. „Most nem tárgyaltunk újabb kölcsönről. Gondolom, a következő, októberi látogatáskor szó lesz erről a kérdésről is. De ez a kormány döntése. Közgazdászként az a magánvéleményem, folytatni kell az együttműködést az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Úgy gondolom, egy ilyen partnerség hasznos (...), de nem hiszem, hogy szükség lesz újabb kölcsönre”, nyilatkozta a román IMF-képviselő. Franks hétfőn jelentette be, hogy az IMF „egy adott pillanatban” tárgyal majd a kormánnyal a további kapcsolatukról, hozzátéve, a kabinet érdeklődött újabb kölcsön lehetőségéről. Románia tavaly tavasszal kötött finanszírozási megállapodást az IMF-fel, az EU-val, a BERD-vel és a Világbankkal. A két évre szóló szerződés során körülbelül 20 milliárd eurót kap az ország. A jelenlegi szerződés jövő év tavaszán jár le.
Romániának jövőre „jó” gazdasági növekedése lesz két év viszszaesés után, várhatóan a fogyasztás és az export is nőni fog, jelentette ki Mihai Tănăsescu. „Két év recesszió után egy jó növekedés várható”, mondta a szakember, hozzátéve, hogy idén valószínűleg 1,7–1,9 százalék lesz a recesszió mértéke. Az idei évre érvényes hivatalos becsléseket az IMF felmérő körútja után hozzák nyilvánosságra. A múlt hét elején az IMF romániai küldöttségének vezetője, Jeffrey Franks elmondta, bizakodóbb, mint más elemzők, 2011-ben elképzelhetőnek tartja a román gazdaság növekedését.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.