Hirdetés

Vita az IMF-támogatásról

Belpolitikai vitát szült tegnap Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának egy nappal korábbi magyarországi látogatása. A Fidesz ugyanis úgy nyilatkozott, a kormány félrekezelte a válságot. Tegnap az MSZP cáfolta az állítást, rágalomnak nevezve a fideszes kijelentést.

Hírösszefoglaló

2009. január 15., 09:492009. január 15., 09:49

„Dominique Strauss-Kahn ugyanazt mondja, amit az MSZP és a kormány: az azonnali adócsökkentés nem megoldás a gondokra, de az adórendszeren belül van lehetőség átrendezésre. Európa többi országa is olyan gondokkal küzd, mint Magyarország, reformokra tehát szükség van” – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A politikus szerint ebből kiderül, hogy „nem igaz a Fidesz rágalma”, mely szerint Magyarország más típusú problémákkal küzd, mint a többi ország.

Írország is az IMF pénzügyi támogatására szorul?
Brian Cowen ír miniszterelnök cáfolta, hogy országának az IMF pénzügyi támogatására lenne szüksége. A kormányzó Fianna Fáil párt illetékese azt közölte, hogy az IMF az állami költségvetés kiadásainak megnyirbálását írhatja elő a nyugat-európai országnak. Az IMF szóvivője ugyanakkor ez idő szerint nem látja okát annak, hogy Írország a nemzetközi szervezet pénzügyi támogatására szoruljon. Az ír kormányzó párt sem tartja közeli lépésnek az IMF beavatkozását, de megállapítása szerint azt nem is olyan távoli fejleménynek kell tekinteni, elsősorban annak fényében, hogy az EU-nak más tagországok gondjait kell enyhítenie. Brian Cowen ír miniszterelnök egy nyilatkozatában a héten igazat adott a szakszervezeteknek, amelyek az IMF-nek az állami szektorban történő beavatkozásának lehetőségére figyelmeztettek. Cowen az állami szektorban dolgozók szakszervezeteivel az állami költségvetési lyukak „betömése” érdekében 5–10 százalékos fizetéscsökkentést szeretne elfogadtatni, ily módon az idén 2 milliárd eurót szeretne megtakarítani.

Nyakó István utalt arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban hevesen támadta az IMF-megállapodást, zsebszerződésnek nevezte, és adósrabszolgaságot emlegetett annak kapcsán, ezért most – mint megjegyezte – sokan szeretnék tudni, hogy az ellenzéki pártelnök keddi találkozójukon bocsánatot kért-e az IMF vezetőjétől rágalmaiért. Az MSZP szóvivője szerint arra is sokan kíváncsiak, mit gondol, és mit mondott a Fidesz elnöke az IMF által is szorgalmazott reformokról. „Az is kérdés, mit szól Orbán Viktor ahhoz, hogy egyértelműen óvták az országot az általa populista és felelőtlen módon ígért adócsökkentéstől” – sorolta kérdéseit Nyakó István.

Gratulált a magyar kormánynak

A lehető legjobban haladnak a dolgok Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint, Dominique Strauss-Kahn azonban a strukturális reformokat elengedhetetlennek tartja, és jelezte: általános adócsökkentést ugyan nem, de adóátcsoportosítást támogatni tud az IMF. Strauss-Kahn kedden Budapesten találkozott a magyar miniszterelnökkel, megbeszélésüket követően hangsúlyozta: Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány. „Szeretnék gratulálni a magyar kormány teljesítményéhez és ahhoz, hogy idejében felvette a kapcsolatot a valutaalappal, amelynek eredményeképpen sikerült elkerülni az árfolyamválságot, s nem volt bankcsőd, amelynek az egyik oka, hogy Magyarország idejében fordult a valutaalaphoz” – jelentette ki az IMF-vezér, aki emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel kötött megállapodás során a magyar kormány határozta meg a feltételeket, illetve a szükséges lépéseket, amelyek a valutaalap számára is elfogadhatóak voltak.

Rosszabb kilátások

A valutaalap első embere világgazdasági elemzésében utalt arra, hogy a globális előrejelzések meglehetősen szomorúak, a napokban megjelenő friss IMF-prognózis a korábbinál rosszabb kilátásokat vetít előre. „A kilátások a legkevésbé sem rózsásak, a fennálló problémák az egész világon azonosak” – tette hozzá Dominique Strauss-Kahn, aki szerint Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány – mondta. Véleménye szerint „a lehető legjobban haladnak a dolgok, de további lépéseket kell tenni”, ezeket a magyar kormánynak kell meghatároznia, s ha ezek megfelelnek az IMF-nek, akkor azokat finanszírozni fogja.

Az MTI kérdésére utalt a szükséges  strukturális reformok néhány elemére, így a bankszektor és a pénzügyi felügyelet megerősítésére, a hatékonyabb munkaerőpiac kialakítására, az adórendszer igazságosabbá tételére. „Az IMF nem támogatja az általános adócsökkentést” – válaszolta újságírói kérdésre a vezérigazgató, aki inkább átcsoportosítást ajánlott az adórendszeren belül, s azt is felajánlotta, hogy az IMF tanácsaival segíti ezt a folyamatot. Az IMF vezérigazgatója hangsúlyozta: minden költségvetés, a magyar is, hipotézisekre épül, s ha a feltételek megváltoznak, akkor a kormánynak is változtatnia kell.

Az IMF vezérigazgatója magyarországi tárgyalásairól kiadott sajtóközleményében rögzíti: „egyetértettünk abban, hogy erősíteni kell a kormányzati pénzügyi fegyelmet”. A 2009. évi magyar költségvetés összhangban van a valutaalappal kötött programban felvázolt fiskális kiigazítás mértékével. Fontos, hogy a költségvetés végrehajtása során valóban megvalósuljon az előirányzott kiadáscsökkentés.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés