Noha egyelőre nincs hivatalos statisztika róla, az idegenforgalmi illetékesek elmondása szerint virágzik Romániában az egészségturizmus.
2014. május 29., 13:152014. május 29., 13:15
Dragoş Răducan, a Romániai Turisztikai Vállalkozások Szövetségének (FPTR) alelnöke Bukarestben, egy nemzetközi szakmai konferencián számolt be arról, hogy becsléseik szerint évente több mint 20 ezer külföldi állampolgár látogat el Romániába orvosi beavatkozás céljával, a legtöbben esztétikai műtétre és fogászati kezelésre jelentkeznek.
„Annak érdekében, hogy minél több turistát az országba csábítsanak, egyre több magánklinika köt partnerséget külföldi utazási irodákkal. Romániában az egészségügyi szolgáltatások jóval olcsóbbak, mint más európai országban, ezért a páciensek sokat spórolhatnak egy itteni kezeléssel” – mutatott rá Răducan.
A szakember kifejtette: a magánkórházakban végzett kezelésekre, szállásra és egyéb kiadásokra a turisták évente csaknem 60 millió eurót költenek. Hasonló adatokról számolt be az Utazási Irodák Országos Egyesülete (ANAT), amelynek becslése szerint egy külföldi polgár átlagosan 1500–2000 eurót költ a hazai orvosi beavatkozásokra.
Az egészségturizmus céljából ide látogatók körülbelül két hetet töltenek el Romániában az utólagos konzultációk és ellenőrzések miatt, így szállásra és étkezésre ugyancsak 1500 eurót szánnak a külföldiek. A mintegy 20 ezer turista közül közel nyolcezren esztétikai műtétet igényelnek, hétezren fogászati beavatkozásra jelentkeznek, de sokan utaznak Romániába gyomorkisebbítő műtét és szemészeti beavatkozás miatt is.
Răzvan Nacea, az ANAT egészségturizmusért felelős igazgatója szerint a legtöbben Nagy-Britanniából, Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Izraelből érkeznek, a páciensek többsége pedig 40 és 60 év közötti.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!