
Sajnos a gazdasági és pénzügyi válság tavaly is rányomta bélyegét a Maros Megyei Ipari Park tevékenységére – tájékoztatott Nagy István, a vidrátszegi létesítmény vezetője, akit azt követően faggattunk, hogy Vasile Filimon demokrata-liberális párti (PDL) megyei önkormányzati képviselő rossz menedzsmenttel és a költségvetési bevételek alulteljesítésével vádolta meg.
2014. január 16., 17:502014. január 16., 17:50
Mint Nagy elmondta, 2012-ben három céggel is tárgyaltak arról, hogy megtelepednének az ipari parkban, az ezektől remélt bevételt pedig beleszámolták a 2013-ra tervezett bevételekbe. Végül azonban ezeket a szerződéseket mégsem sikerült megkötniük, mert a cégek a bizonytalan gazdasági és politikai körülményekre hivatkozva nem fektettek be Romániában.
„Ugyanakkor egy cég felmondta a szerződést, és az irodákból is hét bérlő ment el szintén anyagi nehézségek miatt” – sorolta a nehézségeket az ipari park vezetője, hozzátéve, még mindig vannak olyan vajúdó cégek, amelyek ugyan területet bérelnek a létesítményben, de nem tudtak kiköltözni oda, mert nem tudnak, vagy nem mernek bankkölcsönt felvenni, és nagyobb befektetést eszközölni.
„Mivel az adminisztratív költségeket nem tudtuk olyan mértékben csökkenteni, hogy a fent említett kiesések miatti bevételhiányt pótolni tudjuk, elmondhatjuk, hogy a tavalyi évet veszteséggel zártuk” – ismerte el Nagy, aki szerint azonban ez nem jelent veszélyt az ipari parkra nézve.
Az idei év pedig kecsegtetően indul, két nagy céggel is folytatnak immár hosszabb ideje tárgyalásokat. Hogy pontosan milyen cégekről van szó, a létesítmény vezetője egyelőre nem árulta el, mindössze annyit tudtunk meg, hogy egy spanyolországi és egy olaszországi potenciális beruházóról van szó. „A park lefedettsége jelenleg 72 százalékos. Valamikor volt 90 százalékos is, reméljük sikerül ezt ismét elérni” – szögezte le Nagy István.
Simon Virág
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!