2012. november 05., 17:092012. november 05., 17:09
A kormányfő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: fontos, hogy Románia továbbra is erőfeszítéseket tegyen az eurózóna csatlakozásához szükséges gazdasági mutatók teljesítése érdekében, de alaposan meg kell fontolni a csatlakozás időpontját. Hozzátette: ez utóbbi kitűzésekor azonban figyelembe kell venni a romániai lakosság és az eurózónában lévő állampolgárok vásárlóereje közötti jelentős különbséget.
Románia hivatalosan 2015-re tűzte ki az euró bevezetésének időpontját.
„Romániának Lengyelország útját kell követnie, ami azt jelenti, hogy minél szilárdabb Európát akar, és csatlakozni akar az euróövezethez, de a 2015-ös időpont nincs kőbe vésve” - mondta Ponta.
A hétvégén Mugur Isărescut, a központi bank kormányzóját idézte az amerikai The New York Times napilap, amely szerint a jegybankelnök szerint „szóba se jöhet” 2015-ös csatlakozási időpont.
Ugyanakkor úgy vélte, hogy a gazdasági fegyelem gyakorlására jó eszköz az euróövezeti tagsághoz szükséges gazdasági mutatók teljesítése, így például az államháztartási hiánynak 3 százalék alatt tartása.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.