
Sokan még a pandémia előtt felvették a hitelt, azóta viszont megromlott anyagi helyzetük, és nem tudnak törleszteni
Fotó: Orbán Orsolya
Bár az elmúlt években folyamatosan nőtt a romániai lakosság átlagjövedelme, ennek ellenére látványosan megugrott azoknak is a száma, akik hátralékokat halmoznak fel valamely bank vagy más hitelintézet irányában, vagyis évek óta nem törlesztik a korábban felvett kölcsöneiket. A legtöbb hitelhátralék a „90 napon túli késedelem” kategóriába tartozott, vagy már eljutott a „behajtókhoz”.
2025. január 14., 20:552025. január 14., 20:55
2020-ban, a koronavírus-világjárvány első évében a Román Nemzeti Bank (BNR) 160 ezer olyan romániai lakost tartott nyilván, akik több mint 30 napos tartozást halmoztak fel valamely bankkal szemben, míg a más jellegű hitelintézeteknél 20 100 nem törlesztő hitelest regisztráltak.
ami 33 százalékos növekedést mutat – irányítja rá a figyelmet keddi elemzésében a Hotnews.ro portál, amely a román jegybank által január 10-én, pénteken közzétett, a hitelhátralékokra vonatkozó adatokat is tartalmazó adatsorokat vette górcső alá.
„A koronavírus-világjárvány sokat rontott a helyzeten. Voltak olyan emberek, akik a pandémia előtt vettek fel hitelt, majd elvesztették a munkájukat, és elkezdtek levegő után kapkodni a hitelek visszafizetésénél” – mutatott rá a szomorú számsorok mögötti valóságra a Hotnewsnak nyilatkozva egy névtelenséget kérő jegybanki tisztviselő.

Az adósságot maguk előtt görgető romániai lakosok csaknem fele a kormányt okolja a felhalmozott adósságaiért, legyen szó banki tartozásokról vagy ki nem fizetett számlákról – derül ki a 2024-es adósságbarométerből.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.
A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.
Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.
Erdély helyszín is bekerülhet Donald Trump amerikai elnök és családja ingatlanportfóliójába: az értesülések és bennfentesek tájékoztatása szerint Kolozsváron készülnek jelentős ingatlanberuházásra.
Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio. Erdélyi üzemek is érintettek.
A lakossági gázár legalább 5%-kal drágulhat 2026 áprilisától, amikor – a jelenlegi állás szerint – kivezetik az árplafonrendszert – jelentette ki szerdán Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.
A jövő év első felében lezárul a Mega Image és a Profi fúziója – az Ahold Delhaize Csoport tagjai, a Mega Image és a Profi Rom Food 2026. március 31-től egyetlen jogi személyként működnek tovább, ám helyi márkáikat továbbra is megtartják.
szóljon hozzá!