
2009. szeptember 13., 15:062009. szeptember 13., 15:06
Az Európai Unió versenyjogi biztosa a hétvégén arra figyelmeztetett, hogy ha az ügylet során voltak protekcionista döntések, azok ellen fel fog lépni. A General Motors (GM) csütörtökön jelentette be, hogy kész eladni az Opelt a kanadai-osztrák Magna autóipari beszállító vállalatnak. A Magna az orosz Sberbankkal és GAZ autógyárral társulva kívánja megvásárolni az Opelt. A másik ajánlattévő az RHJ International pénzügyi befektető társaság volt. A német kormány a Magna ajánlatát támogatta.
Egyes jelentések szerint a megállapodás alapján egy antwerpeni gyáregységet bezárnának, míg a négy németországi tovább működne. Németország 4,5 milliárd eurót ajánlott fel a Magna ajánlatának támogatására.
Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter szerint a Magna a vártnál nagyobb leépítésre készül. Elmondta: már tavasz óta tudta minden érintett, hogy az a szám, amit a Magna mondott korábban, csak a termelésre vonatkozott, az adminisztrációs részlegeknél létszámleépítésre lehet számítani.
A Magna korábbi közlése szerint mintegy 10 ezer munkahelyet szüntetnének meg az 50 ezerből a GM európai egységeinél, az Opelnél és a Vauxhallnál.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung azt írta, hogy a Magna és az orosz pénzügyi partnere összesen 10 500 munkahelyet szüntet meg az ügylet során Európában, ebből 4500-at Németországban.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.