
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 29., 10:332009. július 29., 10:33
„Régi álmunk, hogy végre egy olyan kedvezményt tudjunk nyújtani, amely közvetlenül érinti az alkalmazottainkat” – újságolta Bajkó Tibor, kifejtve, hogy hosszas tárgyalások és mérlegelések után sikerült szerződést kötniük az Apicom és a Ben-Com-Mixt Kft.-vel az ipari cikkeket érintő háromszázalékos kedvezmény megadására, illetve az Eastar, Erlascom és BB-Market Kft.-vel az élelmiszerek ötszázalékos árkedvezményéről. Bajkó azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kedvezmény nem érvényes dohányárura, ugyanis az Arbor ezzel is próbálja felhívni alkalmazottai figyelmét a dohányzás káros hatásaira.
„A kártya nem névre szóló, tehát az alkalmazott családtagja is élhet a kedvezmény lehetőségével” – magyarázta az elnök kifejtve, hogy a jutányos vásárlás lehetősége becsléseik szerint több mint 1500 alkalmazottat érint, a családtagokat is beleszámolva több mint 5000 személy vásárolhat kedvezményesen élelmiszer-ipari termékeket, illetve ipari cikkeket az említett vállalkozások üzleteiben.
A sajtó képviselőinek azon kérdésére, hogy az intézkedés mennyiben függ össze azzal a ténnyel, hogy éppen most nyílik Gyergyószentmiklóson a Penny Market, s kedvezményes kártyákkal a multival szemben a helyi kereskedőket támogatják, Bajkó kifejtette, véletlen egybeesés csupán, hiszen a kedvezményekről már régóta tárgyalnak az élelmiszer- és iparicikk-kereskedőkkel.
„Nagyon örülök a kedvezménynek, hiszen számításaim szerint hozzávetőleg tíz kenyér árát spórolhatjuk meg ezáltal” – fejtette ki a Krónika kérdésére Köl Róbert, a Tigard-System Kft. tűz- és munkavédelmi felügyelője. Kifejtette, ha hamarabb jutottak volna ehhez a kedvezményhez, mondjuk a gazdasági válság kezdetén, még inkább örült volna, azonban így is nagyvonalú gesztusként értékeli munkáltatója részéről.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.