Hirdetés

Újraindult a támogatás

Ismét működik a határon túli vállalkozások fejlesztését szolgáló intézmény. Több mint féléves szünet után januártól újraindult a határon túli magyar vállalkozásokat segítő magyarországi támogatási rendszer.

2008. január 25., 00:002008. január 25., 00:00

Az Új Kézfogás Közalapítvány (UKKA) tavaly márciusban bírósági határozattal megszûnt, a jogutódjául kijelölt, a magyar miniszterelnöki hivatal többségi tulajdonát képezõ Corvinus Támogatásközvetítõ Zrt. szeptembertõl részlegesen már átvette az UKKA feladatait, és folyósította a korábbi, sikeres pályázatok kifizetéseit, december 27-én pedig már megjelentek az új pályázati kiírások is. „A márciustól szeptemberig tartó kényszerû szünet okozott ugyan némi fejtörést a vállalkozóknak, de végül csak egyetlen kifizetés késett, a támogatásokat ugyanis negyedévente lehet kérni, ezért aztán szeptember közepére már megnyugodtak a kedélyek\" – mondta el Tankó Ágnes, a székelyudvarhelyi Novorg Alapítvány, az udvarhelyi vállalkozásfejlesztési központ vezetõje. A változtatás csak a központi támogató szervezetet érintette, a pályázók ugyanazokhoz a vállalkozásfejlesztési központokhoz fordulhatnak, mint az UKKA kiírásai esetében, ezekbõl – Ausztriát leszámítva – a Magyarországgal határos államok magyarlakta vidékein 28 mûködik, ebbõl 14 Romániában. A támogatás stratégiája sem változott: a határon túli magyar kis- és középvállalatok piacra jutását, új munkahelyek teremtését, a meglévõk megtartását, fenntartható üzleti fejlõdését tûzte ki célul. A két fõ támogatástípus a közép- és rövidlejáratú hitelek kamattámogatása, illetve az európai uniós vagy a nemzeti fejlesztési források megpályázásához szükséges önrész biztosítása. A kamattámogatás kizárólag egy évnél hosszabb futamidejû, maximum 100 millió forintos beruházási és fejlesztési hiteleknél, vagy a termelõeszközök pénzügyi lízingjénél igényelhetõ, a támogatás azonban öt éven túl nem terjedhet. Az idei évre szóló kiírás mindössze a pályázati típusok közötti százalékarányt határozza meg, kamattámogatásra 66,60 százalék, önrész biztosítására 35,33 százalék pályázható, a keretöszszeg azonban nem szerepel. „Tizenkét éves mûködésünk alatt egyszer sem utasítottak el pályázati kérelmet pénzhiány miatt, és korábban sem szerepelt a kiírásban a megpályázható keretöszszeg\" – mondta Tankó Ágnes. Míg 2005-ben 375 millió, 2006-ban már 678 millió forintot nyertek el a sikeresen pályázók, ez utóbbiból 42 pályázattal 59 millió forintot a Novorg gondozásában környékbeli vállalkozók.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés