Hirdetés

Újabb IMF-vizit: pótolni kell a kieső bevételeket

Az elmúlt időszak gazdasági történéseit veszi górcső alá, illetve az idei év prioritásairól tárgyal a romániai hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden Bukarestbe érkező küldöttsége, amelyet az Európai Bizottság és a Világbank delegációja is elkísér.

Bálint Eszter

2014. január 16., 14:012014. január 16., 14:01

Az IMF közlése szerint a vizsgálati látogatás február 5-éig tart. Mint a Guillermo Tolosa, a valutalap Romániáért és Bulgáriáért felelős kihelyezett képviselője (képünkön) által jegyzett közleményből is kiderül, a tárgyalások során a felek megvizsgálják, hogy milyen forrásokból lehet majd kompenzálni az üzemanyagokra januártól kivetni tervezett plusz hétcentes jövedéki adó három hónappal történt elhalasztása miatt keletkező költségvetési hiányt, hogy a továbbiakban is tartani lehessen a legújabb készenlétihitel-megállapodásban rögzített 2,2 százalékos deficitet.

Mint arról már több ízben is írtunk, az IMF igazgatótanácsa szeptember végén hagyta jóvá a Romániának megítélt újabb elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke 2 milliárd euró. Románia számára további 2 milliárd eurót biztosít az Európai Bizottság.

Az IMF-küldöttségének ugyanakkor még decemberben kellett volna Bukarestbe érkeznie, azonban a látogatást januárra halasztották, mivel Traian Băsescu államfő kijelentette, mindaddig nem írja alá a hitelmegállapodáshoz tartozó szándéknyilatkozatot, ameddig az számol a hétcentes adóval. Az államelnök egyébként máig fenntartja, hogy a 2014-es költségvetés sarokszáma megvalósíthatóak az új adónem nélkül, legutóbb kedd esti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy egyáltalán nem kellene az adót kivetni. Akkor Băsescu arról is beszámolt, hogy jelezte már a kormánynak, milyen kiadásokat lehet lefaragni.

Mint ismeretes, korábban felmerült, hogy a kormány új adók kivetésével kívánja majd pótolni a kieső államháztartási bevételeket, ám a kabinet illetékesei azt megannyiszor határozottan cáfolták. Victor Ponta miniszterelnök pedig leszögezte, a költségvetést legközelebb csak július elsejétől lehet módosítani, akkor pedig szóba jöhet majd egy negatív büdzsékiigazítás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés