
Fotó: Gönczy Tamás
Jelenleg nincs szó a nyugdíjkorhatár növeléséről, a kormánykoalíció egy új nyugdíjtörvény kidolgozásáról egyeztet, amely fenntarthatóvá és kiegyensúlyozottá tenné a rendszert – jelentette ki Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
2021. május 26., 10:552021. május 26., 10:55
2021. május 26., 11:002021. május 26., 11:00
Az RMDSZ elnöke a román közszolgálati televíziónak adott kedd esti interjúban aláhúzta, a jelenlegi nyugdíjrendszer súlyos egyenlőtlenségeket teremt. Példaként említette, hogy nagy különbség van két, öt év különbséggel nyugdíjba vonult mérnök nyugdíja között.
„Nézetem szerint nem korrekt, hogy 45 évesen nyugdíjba mehet valaki” – idézte a televíziós nyilatkozatot az Agerpres hírügynökség.
A tanár vagy az orvos nem stresszes? Mégis dolgozik 65 éves koráig. Szóval erről tárgyalások zajlanak, hogy megtaláljuk a társadalmi egyensúlyt. Igen, új törvényről van szó, amely kiegyensúlyozottabb és méltányosabb lesz” – szögezte le a kormányfő-helyettes, aki úgy számol, hogy az új nyugdíjtörvény legkorábban 2023-ban léphet érvénybe.

Romániában rendkívül alacsonyak a nyugdíjak és a minimálbér, és a szegénység szintje aggasztó – jelentette ki pénteken Raluca Turcan munkaügyi miniszter.

Rendőrök ezrei vonulnak nyugdíjba attól tartva, hogy később kevesebb pénzt fognak kapni. A törvény lehetővé teszi számukra, hogy 47 éves korukban nyugdíjba vonuljanak, ha munkaviszonyukban megvan az ehhez kellő letöltött időszak.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
szóljon hozzá!