2012. július 04., 09:102012. július 04., 09:10
Sir Suma előtt négy évig a német Thomas Mirow irányította a bankot, idén lejárt mandátumát azonban az EBRD májusi közgyűlésén a részvényes országok és szervezetek képviselői nem hosszabbították meg.
Chakrabarti 1959-ben született Indiában, Oxfordban szerzett politika- és közgazdaság-tudományi diplomát, és hosszú időre visszanyúló brit kormányzati-államigazgatási tevékenysége előtt dolgozott a Világbanknál és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is. Kulcsszerepe volt a közép- és kelet-európai országok számára az 1990-es évek elején létrehozott brit fejlesztési alap, a Know-How Fund kialakításában.
Sir Suma EBRD-elnöki megválasztása komoly feltűnést keltett, és állítólag konfliktust is okozott a brit és a francia kormány között. Íratlan egyezség, hogy a részvények 60 százalékát birtokló EU jelöli az EBRD elnökét, az első alelnöki posztra pedig amerikai jelölt kerül. Állítólag arról is hallgatólagos megállapodás volt eddig érvényben, hogy – cserébe azért, mert az EBRD székhelye annak idején Londonba került – Nagy-Britannia nem törekszik brit jelölt elnökké választására. Ez az egyezség – ha valóban létezett – az idén borult, miután a brit kormány ezúttal mégis állított jelöltet Chakrabarti személyében, aki a májusi közgyűlés első napján, a részvényesek titkos szavazásán meg is kapta a szükséges többséget.
A Financial Times akkori értesülései szerint Párizs „szószegéssel” vádolta a brit kormányt, amiért az a hagyományokkal szakítva jelöltet állított az EBRD-elnöki tisztségre. London ugyanakkor cáfolta, hogy valaha is létezett volna olyan informális egyezség, amelynek alapján brit jelölt nem kerülhet az EBRD élére, sőt David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök személyesen kampányolt Chakrabarti megválasztásáért.
Thomas Mirow, a hivatalosan tegnap leköszönt eddigi EBRD-elnök újjáválasztási esélyeit az is jelentősen rontotta, hogy Berlin – sajtóértesülések szerint azért, mert más, magas szintű uniós pénzügyi tisztségekre szán német jelöltet – ezúttal „kihátrált” Mirow mögül, és Párizzsal együtt a francia jelöltet, Philippe de Fontaine Vive-et, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökét támogatta. Mirow maga is alig burkolt utalást tett erre, miután kiderült, hogy nem ő vezeti a következő négy évben az EBRD-t. A májusi közgyűlést záró sajtóértekezleten – az újjáválasztásának kudarcát firtató újságírói kérdésre – a jelenlévők körében nagy derültséget kiváltva kijelentette, hogy az okok között lehetett „a lelkesedés enyhe mértékű hiánya” saját kormánya, vagyis Németország részéről. A német, a francia és brit jelölt mellett az idén versenybe szállt az EBRD-elnöki tisztségéért Jan-Krzysztof Bielecki volt lengyel kormányfő és Bozidar Djelic egykori szerb pénzügyminiszter is. Nekik gyakorlatilag nem volt esélyük, mivel olyan íratlan etikai szabály valóban létezik, amelynek alapján EBRD-finanszírozásban részesülő országból nem választanak elnököt a bank élére.
| Elfoglalta hivatalát helyi idő szerint hétfőn a Világbank új elnöke, a koreai származású amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakember, akit Barack Obama amerikai elnök jelölése alapján áprilisban választottak meg az intézmény élére. Kim közölte, hogy a világgazdaság létfontosságú pillanatában kezdi el a munkát, alázattal fogja ellátni hivatalát. „A kormányokkal, a civil társadalom szervezeteivel, a magánszektorral és főleg azokkal, akiket szolgálni akarunk, a szegénységben élőkkel együttműködve fogok dolgozni” – jelentette ki a washingtoni székház előtt mondott rövid ünnepségen. Az 52 éves Kim a nigériai pénzügyminiszterrel, Ngozi Okonjo-Iwealával szemben nyerte el a posztot. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Japán és Kanada, valamint több feltörekvő gazdaság, köztük Oroszország, Mexikó és Dél-Korea támogatását élvezte. Robert B. Zoellick elnök helyébe lép, megbízatása öt évre szól. Az intézmény 1944-es megalakulása óta az elnöki posztot kivétel nélkül amerikaiak töltötték be. Az új bankelnök az elődjeivel ellentétben nem politikus, bankár, vagy diplomata. A 187 tagállammal rendelkező Világbank fő célja a szegénység leküzdése és a fejlődés előmozdítása. Az ENSZ szakintézménye az infrastrukturális projektjeikhez finanszírozást kereső országok fő fejlesztési hitelforrása. |
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.