„Életre kel” a csíkszentsimoni régi keményítőgyár: a jövőben közel három millió eurós beruházást valósítanak meg az alcsíki község ipari zónájában. A csíkszeredai beruházó első körben a keményítőgyártást folytatná, közel száz helybélinek kínálva munkát.
2013. december 02., 19:242013. december 02., 19:24
„A csíkszentsimoni keményítőgyárat 1940-1944 között építették azzal a céllal, hogy hasznosítsák a környék burgonyatermését” – idézte fel Csató Gábor, Csíkszentsimon alpolgármestere, emlékeztetve, azért esett a választás éppen a községre, mivel Alcsík középpontjában fekszik, és ráadásul itt halad át a vasútvonal is.
„A keményítő mellett később szeszgyártással is elkezdtek foglalkozni, burgonyát, kukoricát használva fel. A gyár 1999-2000-ig működött, aztán csődbe ment” – fejtette ki Csató. Hozzátette: az eset gazdaságilag visszarántotta a községet, mivel 400 munkahely szűnt meg, és legalább ugyanennyi gazdálkodónak a megélhetését befolyásolta a gyárból származó maláta hiánya. 2000 után aztán az üzemet megvásárolta egy Buzău megyei vállalkozás, amely a gyár területén lévő ócskavasat értékesítette, de fejlesztés továbbra sem történt az övezetben.
Az elmúlt tíz évben egyre elhanyagoltabbá, romosabbá váltak a 18 hektáron elterülő épületek, egyik ingatlan tetején – amelynek ablakai között is csak elvétve találni épet – még fák is sarjadtak. Nem csoda tehát, hogy a helyiek pozitívan fogadták a beruházás hírét – miközben az udvaron zajló munkálatokat figyeltük, egy csíkszentsimoni asszony megjegyezte, munkahelyek létesítését várja a gyár elindulásától. „Arra számítunk, hogy fellendül a gazdaság a településen, új munkahelyek létesülnek, plusz adóbevételhez jut a község. Az volt a kérésünk a beruházó fele, hogy helyi munkaerőt foglalkoztassanak” – közölte a település alpolgármestere.
Borbély Róberttől, a beruházó cég adminisztrátorától megtudtuk, több beruházást is megvalósítanak a régi gyár helyén, az elkövetkezőkben új épületeket is építenek, a régieket pedig próbálják megmenteni. Először, a következő egy év során körülbelül három millió eurót fognak ráfordítani az élelmiszeriparral kapcsolatos termelés beindítására, és úgy tervezik, egy éven belül közel száz embernek tudnak majd munkát biztosítani az első termelési egységben.
Barabás Hajnal
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!