
Fotó: Facebook/Raluca Turcan
Legalább az inflációs rátával kiigazítják jövőre a nyugdíjak összegét – ígéri Raluca Turcan munkaügyi miniszter. Mint mondta, 2022-ben még a jelenlegi nyugdíjtörvény lesz hatályban, az új jogszabályi keretet jövő év végére fogadhatják el.
2021. június 06., 10:432021. június 06., 10:43
„A jelenleg hatályos törvény lehetővé tette, hogy a tavalyi év végén a nyugdíjak 14 százalékos emeléséről döntsünk. Olyan körülmények között, hogy az új nyugdíjtörvény minden valószínűség szerint 2022 végére készül el, jövőre a jelenlegi jogszabályi kerettel maradunk, és valószínűleg legalább az inflációs rátával megemeljük a nyugdíjakat” – jelentette ki a hétvégén a munkaügyi tárca vezetője.
„Reformra van szükség a nyugdíjak terén. A társadalombiztosítási költségvetés hiánya most 16 milliárdra rúg. 2030-ig nagyjából 1,8 millióval többen mennek nyugdíjba, mint átlagban, mivel most éri el a nyugdíjkorhatárt az 1966–1969. közötti baby boom korosztálya. Így tovább nő a nyugdíjrendszerre nehezedő nyomás” – fogalmazta meg a miniszter.

2022-ben fogadja el a kormány és a parlament az új nyugdíjtörvényt, amely 2023-tól lép majd hatályba – jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu kormányfő, hozzátéve, hogy az állami fizetés és a nyugdíj halmozását tiltó jogszabálytervezetet már jövő héten szeretnék jóváhagyatni.
Kitért a rendszerben tapasztalható „kegyetlen méltánytalanságokra” is.
– mutatott rá a tárcavezető. Jelezte: céljuk ezeknek a méltánytalanságoknak a csökkentése, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és kiszámíthatóságának biztosítása, az iratcsomók digitalizációja.

Raluca Turcan munkaügyi és szociális védelmi miniszter úgy nyilatkozott pénteken Zilahon, hogy országszerte személyzet-kiegészítésre van szükség a nyugdíjpénztáraknál, ugyanis körülbelül ötmillió nyugdíjas iratcsomóját kell digitalizálni.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!