Ugyanakkor arra is emlékeztette az alkalmazottak érdekeit védelmező szervezetek vezetőit, hogy a tavalyi év végén bizonyos feltételekhez kötötték a július elsejei 40 lejes minimálbér-emelést. „A szakszervezeti vezetőkkel folytatott egyeztetéseket követően, 2007. december 12-én kiadott 1517-es kormányhatározat kimondja, hogy az 500 lejes minimálbér abban az esetben nő 2008 júliusától 540 lejre, ha teljesülnek a gazdasági növekedésre, a termelés bővülésére, a bruttó hazai össztermékre vonatkozó célkitűzések, illetve tartható lesz a Román Nemzeti Bank inflációs célja” – bizonygatta a miniszterelnök, hogy nem történik szószegés, amikor nem engedélyezi a minimálbér emelését.
A kormányülést követő sajtótájékoztatón Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter rámutatott, a béremelés kérdése még választási évben is igen sok vitát szül. „A fizetések tekintetében a kormány a gazdasági növekedést tartja kiindulási pontnak. Ez az egyetlen fenntartható módozata az infláció visszaszorításának, illetve az életszínvonal növelésének” – vélekedett a gazdasági tárcavezető.
Támogatás a szegényeknek
A szerdai kormányülésen született döntés arról is, hogy a kabinet 12,5 százalékkal emeli a szegény családok fűtéstámogatását. Amint arról beszámoltunk, a támogatás növelésének ötlete a földgáz és villanyáram árának júliusi emelését követően merült fel. A kormány döntése értelmében azok a családok részesülnek fűtéstámogatásban, amelyekben az egy főre eső havi bevétel nem haladja meg a 615 lejt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.