
Történt ugyan előrelépés a nemek közötti egyenlőség ügyében, de még mindig nem sikerült felszámolni a bérszakadékot, a női karrierek útjában álló akadályokat és a gazdasági függőséget – állapította meg az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban elfogadott állásfoglalás.
2015. március 10., 19:492015. március 10., 19:49
Az EP évente áttekinti a nők egyenjogúsítása terén elért eredményeket. A most elfogadott dokumentumban a különösen problémás területek között kiemelték, hogy a fizetések és nyugdíjak, valamint a gazdasági és politikai döntéshozatalban való részvétel terén nagyok az eltérések a nők és a férfiak között, hogy a gazdasági válság aránytalanul nagy mértékben sújtja a nőket, valamint hogy még mindig hiányosságok mutatkoznak a bölcsődék és óvodák, illetve az anyasági és az apasági szabadság biztosításában.
Hangsúlyozták a képviselők a szexuális és reproduktív egészséghez kapcsolódó jogok, ideértve a fogamzásgátláshoz és az abortuszhoz való jog fontosságát, illetve a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépés szükségességét.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!