Fotó: Pixabay.com
2021. március 15-ig igényelhető marad a koronavírus-járvány kapcsán lehetővé vált hiteltörlesztés halasztása Romániában, de a részletfizetés felfüggesztésének időtartama nem haladhatja meg a kilenc hónapot – jelentette be Florin Cîțu miniszterelnök.
2020. december 31., 07:512020. december 31., 07:51
Az erről szóló sürgősségi rendeletet szerdai ülésén fogadta el az új kormány.
Mint ismeretes, a hiteltörlesztés halasztását március vége óta kérhették azok a hitelesek – cégek vagy magánszemélyek –, akiknek az előző év azonos időszakához képest legalább 25 százalékos bevételkiesést okozott a koronavírus-járvány.
A kormány ugyanakkor 2021. június 30-ig meghosszabbította azt a programot is, amelynek értelmében az 50 év feletti állástalanokat, illetve a 16 és 29 év közötti munkanélkülieket teljes munkaidőre alkalmazó cégek egy éven keresztül havi 2500 lejes állami támogatásban részesülnek.
Az Erdélystat.ro statisztikai portál kedden közölt elemzése szerint Románia régiói nagyon különböző képet mutatnak a lakossági hitelek és bankbetétek tekintetében.
A román jegybank arra szólította fel a pénzintézeteket, kisebb mértékben számolják be a jövedelembe az osztalékból, kiadott ingatlan béréből, a szellemi jogdíjból származó bevételeket. A lapunk által megszólaltatott szakértő szerint a szigorítás a fizetésből élőket nem érinti.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!