2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
A hivatalos becslést az első negyedévi GDP alakulásáról pénteken teszi közzé a jegybank. Amint arról már lapunkban beszámoltunk, a tavalyi bruttó hazai termék 7,7 százalékkal volt reálértékben több a 2005-ösnél. A tavalyi negyedik negyedben is 7,7 százalékkal nőtt a román gazdaság. A korábbi közlések szerint a harmadik negyedévi GDP 8,3 százalékkal, a második negyedévi 7,8 százalékkal, az első negyedévi 6,9 százalékkal volt nagyobb az egy évvel azelőttinél. Az idei évre a kormány ehhez képest valamelyes lassulást, 6,5 százalékot vár.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.
A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.
Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.
Erdély helyszín is bekerülhet Donald Trump amerikai elnök és családja ingatlanportfóliójába: az értesülések és bennfentesek tájékoztatása szerint Kolozsváron készülnek jelentős ingatlanberuházásra.
Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio. Erdélyi üzemek is érintettek.
A lakossági gázár legalább 5%-kal drágulhat 2026 áprilisától, amikor – a jelenlegi állás szerint – kivezetik az árplafonrendszert – jelentette ki szerdán Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.
A jövő év első felében lezárul a Mega Image és a Profi fúziója – az Ahold Delhaize Csoport tagjai, a Mega Image és a Profi Rom Food 2026. március 31-től egyetlen jogi személyként működnek tovább, ám helyi márkáikat továbbra is megtartják.