Fotó: Pixabay
Hétmillió eurós tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő cége, amelyet további terjeszkedésre és termékfejlesztésére fordítanak – tájékoztatta az MTI-t a társaság.
2021. március 07., 09:512021. március 07., 09:51
Kiemelték: a vállalat az Integral Venture Partner mostani befektetésével együtt eddig összesen 12,5 millió eurónyi tőkét vont be. Boda József, a Codecool ügyvezetője a közlemény szerint elmondta: jelenleg az osztrák, a szerb és a bolgár piacon való megjelenést vizsgálják, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél. Még az év első felében újabb campust nyitnak a régióban – jelezték a közleményben.
– ismertették. Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44 ezer IT-szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal – jelezték az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérésre hivatkozva.
– tették hozzá az Európai Bizottság adatai alapján.
Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló céget 2014-ben hazai üzletemberek alapították. A társaság 2020-as árbevétele 1,275 milliárd forintot tett ki szemben a 2019-es 1,047 milliárd forinttal. A Codecool tavalyi adózott eredménye még nem ismert, de a cég az MTI-vel azt közölte, hogy nyereségre számítanak. Az adózott eredmény 2019-ben 43,5 millió forint, 2018-ban 140,3 millió volt.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!