
A tavalyi év első tizenegy hónapjában 7,6 százalékkal nőtt a román ipari termelés bruttó értékben kifejezve 2012 hasonló időszakához képest – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2014. január 13., 16:592014. január 13., 16:59
A kiigazított érték szerint a növekedés 7 százalék volt a vizsgált időszakban. A növekedés elsősorban a feldolgozóipari 9 százalékos bővülésnek köszönhető, a kitermelő ipar 2,2 százalékkal növekedett, ugyanakkor a gáz, a villamos- és hőenergia termelése 2 százalékkal visszaesett.
Novemberben 3,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest, a kiigazított érték szerint stagnálást jegyeztek. Éves összevetés szerint novemberben 9 százalékkal nőtt az ipari termelés 2012 novemberéhez képest, a kiigazított érték szerint a bővülés csaknem 10 százalék volt.
A kormány 2013-ban és 2014-ben is egyaránt 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számít. Tavaly a növekedés fő hajtóereje az ipari termelés mellett az export volt, de a jó mezőgazdasági év is hozzájárult a GDP-bővüléshez. Mint a legfrissebb statisztikákból kiderül, a román gazdaság 2,6 százalékkal nőtt tavaly az első kilenc hónapban a kiigazított érték szerint, a bruttó érték szerint a bővülés 2,7 százalékos volt.
A harmadik negyedévben a GDP 1,6 százalékkal bővült a második negyedévhez képest. Éves összevetésben a harmadik negyedévben a GDP 4 százalékkal nőtt a kiigazított érték szerint, ami szintén 0,1 százalékponttal kisebb az első közléshez viszonyítva.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!