
Fotó: Gozner Gertrud
2009. március 19., 09:572009. március 19., 09:57
Eddig a déli órákban lehetett a kincses városból Németországba repülni, ezután este is élhetnek ezzel a lehetőséggel az utazni vágyók. Versemann elmondta, az üzletemberek erre vonatkozó kérésének tettek eleget, amikor 18:45-re időzítették a második járat indulását, mivel munka után indulhatnak, s reggel már megkezdhetik a németországi tárgyalásaikat.
Az új járaton egy CRJ700 típusú repülőgép közlekedik majd, amelyen összesen 70 utas fér el. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csupán a két város között közlekedni vágyók szükségleteit elégíti ki a napi két járat, hanem a Romániából a világ különböző pontjaiba tartó, átszállni kényszerülő utasokét is.
München ugyanis igen fontos csomópont, ahonnan Európa és a világ számos országába lehet továbbutazni. Stefan Versemann leszögezte, a válság nem akadályozza meg terjeszkedésüket, mi több, újabb lehetőséget látnak a jelenlegi helyzetben. A kelet-európai, azon belül a romániai terjeszkedést prioritásuknak tekintik, és a legnagyobb potenciállal bíró városként Kolozsvárt említette. Tavaly a Lufthansa mintegy 550 ezer román utast szállított, ami 10 százalékos növekedés 2007-hez képest.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.