Hirdetés

Több a behozott autó

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A környezetvédelmi illeték bevezetése óta olcsóbb a gépkocsik beíratása A gépjárművek forgalomba íratásakor fizetett összeg kiszámításának módosítása óta jelentősen megváltoztak a gépkocsi-behozatali szokások: az összeg csökkenése nyomán lényegesen többen vásárolnak használt külföldi járművet. A megyei pénzügyi igazgatóságok adataiból az is kitűnik, hogy számos öntudatos polgár az új illeték érvénybe lépését követően máris viszszaigényelte a régi és az új adó közötti, törvényesen visszajáró különbözetet.

Gazda Árpád

2008. július 22., 00:002008. július 22., 00:00

Kovásznai roham
Kovászna megyében megsokszorozódott a külföldről behozott gépkocsik száma, amióta megváltozott a beíratáskor kifizetett, korábban regisztrációs, ma környezetvédelmi illeték néven ismert összeg. A sepsiszentgyörgyi gépjármű-nyilvántartó hivatal adatai szerint naponta 130–150 gépkocsit vizsgálnak a környezetvédelmi adó július 1-i bevezetése óta. Az új adót a gépkocsi valós szennyezési foka alapján állapítják meg, ezért egy vizsgálat 20-25 percet tart. A hivatal alkalmazottai munkaidőn túl is dolgoznak. Ennek ellenére sokan panaszkodnak, hogy sokat kell várakozni, akinek ugyanis ismeretsége van, soron kívül jut be, és gyakran a kapus dönti el, hogy ki következik. Ezt azonban a hivatal alkalmazottai cáfolják, elmondásuk szerint csak az fordul elő, hogy a rövidebb időt igénylő ügyintézésre jelentkezőket előreengedik. Azt ugyanakkor elismerik, hogy a várakozási idő egyről több hétre nőtt, jelenleg például már csak augusztusra jegyzik elő a jelentkezőket. Hargita és Brassó megyében viszont még rosszabb a helyzet, ott már csak szeptemberre jegyeznek elő, ezért a szomszédos megyékből is sokan Sepsiszentgyörgyre járnak gépkocsit bevizsgáltatni.
A nyilvántartó szakemberei szerint ennek ellenére nem fenyeget a veszély, hogy az ország a régi autók lerakata lesz, hiszen leggyakrabban a 90-es években gyártott gépkocsikat hoznak be, ezek pedig sokkal korszerűbbek, mint a régi Daciák. Jelenleg a legkifizetődőbb az 1993–94-ben gyártott Euro 2-es vagy a 2000-es gyártású Euro 3-as gépkocsit behozni. Ma egy külföldről behozott jó autó beíratással együtt 3–5 ezer euróért megkapható, a régi illetékkel ez az összeg legkevesebb 7–10 ezer euró volt.
Mivel a környezetvédelmi adó sok esetben kisebb, mint a korábbi regisztrációs adó, a különbözet visszaigényelhető. Kovászna megyében mintegy háromszázan kérték vissza eddig az autóregisztrációs díj egy részét. A Kovászna megyei pénzügyi igazgatóság adatai szerint a regisztrációs adó bevezetése óta eltelt másfél évben a megyében 4800 járművet írattak be, amelyek után mintegy 10 millió lej adót fizettek tulajdonosaik. Bálint Béla, a pénzügyi igazgatóság vezetője elmondta: eddig a jogosultak csupán 7 százaléka jelentkezett a hivatalnál, hogy a különbözetet visszaigényelje.

Arad: már százezer lejt fizettek vissza
Arad megyében sem siettek a jogosultak visszaigényelni a különbözetet. Mint azt Călin Arusti, a megyei pénzügyi igazgatóság vezetője elmondta, az illeték új kiszámítási módjának hatálybalépése óta 185 visszaigénylési kérelmet nyújtottak be, amiből 42 esetben már vissza is fizették a törvényesen járó különbözetet. Eddig összesen 103 041 lejt fizettek vissza. A megyei pénzügyi igazgatóság nyilvántartása szerint egyébként 2007-ben, valamint a 2008-as év első felében még a régi kiszámítási módszer volt érvényben, az Arad megyeiek összesen több mint 25 millió lejt fizettek be az államkasszába regisztrációs adó címén. Ez a megye 1 391 millió lejes tavalyi adóbevételeinek 1,24 százalékát tette ki, számszerűsítve 17,34 millió lejt. Az idei év első hat hónapjában az összadóbevétel 799,33 millió lej volt, ennek 1,15 százalékát tette ki a regisztrációs illeték, ami idén 9,22 millió lej volt.

224 pénzvisszaigénylés Besztercén
A Beszterce-Naszód megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Violeta Căpăţână közölte, július elseje, azaz az új számítási rendszer hatálybalépése óta naponta hetvenen kérték a gépjármű után fizetendő illeték átszámítását. Július elseje és tizenötödike között 786 kérvényt iktattak, további 224 személy pedig a régi és az új összeg közötti különbözet visszafizetését kérte. Az igazgató közölte, a visszajáró összeget a pénzügyi hatóságok számítják ki, és az igénylés benyújtását követő 45 napon belül térítik vissza.
Mint ismeretes, a regisztrációs adó miatt az elmúlt másfél évben többször is magasra csaptak az indulatok. A kormány 2007. január elsejétől hivatalosan azzal a céllal vezette be a külföldről behozott, használt autók beíratásakor fizetendő összeget, hogy az ország ne váljék Európa használtautó-temetőjévé. Az Európai Unió azonban diszkriminatívnak minősítette a jogszabályt, arra hivatkozva, hogy az hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik külföldről vásárolnak járművet, azokkal szemben, akik az országon belül teszik ugyanezt. Mivel Brüsszel már jogsértési eljárással fenyegetett, a kormánynak át kellett alakítania a jogszabályt, oly módon, hogy az összeg kiszámításánál a gépkocsi szennyezéskibocsátási szintjét veszik figyelembe, aminek megállapításához azonban a járműveket be kell vizsgáltatni a területileg illetékes gépjármű-nyilvántartó hivatalnál. Ily módon a használt, de kevésbé szennyező járművek után fizetendő, immár környezetvédelmi illetéknek nevezett illeték összege csökkent, a már befizetett, korábbi módszer szerint kiszámított és az új rendszerben alkalmazott adó közötti különbséget pedig visszafizetik, amenynyiben ezt a gépkocsi-tulajdonosok hivatalosan igénylik.

Balogh Levente, Bíró Blanka


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés