Hirdetés

Több tízezer végzős lett állástalan

Országszerte közel 86 ezer olyan fiatal igényelt ebben az évben munkanélküli segélyt, aki idén fejezte be középiskolai vagy egyetemi tanulmányait – számolt be a Mediafax hírügynökségnek az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM). 

Kőrössy Andrea

2013. december 18., 16:082013. december 18., 16:08

2013. december 18., 16:092013. december 18., 16:09

A hivatal statisztikái szerint ugyanakkor az idén állástalanná vált személyek száma év végéig meghaladja a 620 ezret. A legtöbben, közel 84 ezren júliusban jelentkeztek munkanélküli segélyért, ezt követően októberben (72 ezer) és januárban (61 ezer) jegyezték a legtöbb „új” állástalant.

A szociális juttatásért folyamodó diákok tekintetében a legtöbben szintén júliusban (39 ezer), augusztusban (15 ezer) és szeptemberben (13 ezer) jelentkeztek a munkaerő-elhelyező ügynökségeknél. A munkanélkülivé vált végzettek közül több mint 67 ezren középiskolai, míg 16 ezren egyetemi oklevéllel rendelkeznek.

Korcsoportokra lebontva a munkanélküliek többségét (277 ezer személy) a 25 év alatti korosztály teszi ki, míg a 40 és 45 év közöttiek esetében 275 ezer állástalant tartanak nyilván. A munkanélküliek száma a 25 és 30 év közötti korosztály tekintetében a legalacsonyabb, az ANOFM beszámolója szerint esetükben 128 ezren részesülnek jelenleg szociális juttatásban.

A legtöbb idén állástalanná vált személyt (37 ezer) Dolj megyében jegyezték, míg az erdélyi megyék közül Hunyad áll a legrosszabbul közel 30 ezer friss állástalannal. A munkaerő-elhelyező ügynökség arról is beszámolt, hogy január és november között 304 ezer regisztrált személy kapott állást. A munkanélküliségi ráta egyébként novemberben 5,6 százalékos volt, ez 0,2 százalékkal haladta meg az októberi adatokat.

Közel hatezer lej a legnagyobb munkanélküli segély
Meghaladja a havi 5700 lejt a legmagasabb munkanélküli segély, amelyet ebben az évben biztosít az állam, az összeget egy Botoşani megyei személy kapja, aki korábban egy kereskedelmi társaság igazgató-helyetteseként dolgozott – számolt be az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM). A statisztikák szerint emellett számos, korábban vezetői tisztséget betöltött személy kap több ezer lejes szociális juttatást: egy bukaresti volt gazdasági igazgató munkanélküli segélye például 4800 lej, míg egy volt brassói programigazgató havonta 4200 lej kap. Havonta közel négyezer lej jár egy szintén fővárosi volt beszerzési megbízottnak, de háromezer lej fölötti juttatást kap egy menedzser-asszisztensi, pénzügyi tanácsadói vagy gazdasági szakértői tisztségből távozott állástalan is Temes és Kolozs megyében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés