
Képünk illusztráció
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Portugália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Málta, Ciprus és Görögország is ellenzi az Európai Bizottság friss javaslatát, amely csökkentené az európai uniós tagországok gázfelhasználását.
2022. július 22., 09:052022. július 22., 09:05
Mint ismeretes, az Európai Bizottság szerdai javaslatában arra kérte a tagállamokat, hogy augusztustól kezdve nyolc hónap alatt csökkentsék 15 százalékkal a gázfelhasználást. A javaslatról július 26-án rendkívüli ülésen tárgyal majd az unió miniszteri tanácsa.
Hivatalos román álláspont egyelőre nincs a témában. A gázfelhasználás csökkentésére tett javaslatot firtató újságírói kérdésre válaszolva
Aláhúzta: mostanáig 1,6 milliárd köbmétert sikerült elraktározni.
A kormányfő szerint a felhasználás csökkentéséről szóló döntést annak függvényében fogják meghozni, hogy mekkora gázmennyiség áll majd rendelkezésre a tél beköszönte előtt.
– szögezte le Ciucă. Kiemelte ugyanakkor, hogy sok múlik majd az időjáráson is.
Mint ismeretes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a téma kapcsán úgy nyilatkozott: a magyar kormány a bizottságnak azt a felvetését, miszerint 15 százalékkal kellene csökkenteni az európai gázfelhasználást, nagyon komoly ügynek tartja. „Úgy vélem, hogy ez túl komoly kérdés ahhoz, hogy megjegyzéseket tegyünk egy ilyen típusú kijelentést követően, tehát várjuk, hogy a bizottságtól kapjunk egy írásos javaslatot, és ezután ki tudjuk majd alakítani az álláspontunkat” – fogalmazott a tárcavezető.

Az Európai Bizottság szerdán új javaslatcsomagot mutatott be, amelynek célja, hogy jövő tavaszig 15 százalékkal csökkenjen a gázfelhasználás Európában.

A kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól (EB) a gázfelhasználás csökkentéséről – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az amerikai Fox News-nak adott interjújában.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!