Hirdetés

Több mint négyezer felé oszlik a nyugtalottó nyereményalapja

Több mint négyezer nyertes pénztárblokk között oszlik meg az újonnan indult romániai nyugtalottó első havi egymillió lejes nyereményalapja – derült ki a román hatóság szerdán közzétett országos összesítéséből.

MTI

2015. április 16., 12:452015. április 16., 12:45

Hétfőn első ízben rendeztek sorshúzást az adócsalás visszaszorítását célzó nyereményjátékon: ekkor derült ki, hogy azok jelentkezhetnek a következő 30 napon a felajánlott nyereményért, akik megőrizték február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtáikat. A sorsoláson ugyanis egy dátumot és egy – 1 és 999 lej közötti – nyertes összeget határoznak meg.

Már az első két napon 4245 nyertes nyugtát hoztak be az adóhivatal megyei kirendeltségeihez, így az egyetlen nyugtára kifizethető nyeremény 230 lejre apadt, és várhatóan tovább csökken, ha újabb nyertes nyugták is előkerülnek.

A legtöbb nyertes pénztári blokkal a moldvai megyékben jelentkeztek, a legkevesebbel az ország déli részén, Olténiában.

A legtöbb – 23 – nyertes nyugtát egy Arad megyei, hat gyereket nevelő idénymunkás hozta be az adóhivatalba, aki több mint ezerötszáz, a vásárlók által eldobott nyugtát gyűjtött össze egy áruházban, hogy növelje nyerési esélyeit.

A nyertes nyugták között akad olyan, amelyet egyetlen kenyér, és olyan is, amelyet több használt ing és nadrág vásárlása nyomán állítottak ki 6 és 6,99 lej közötti értékben.

Az új szerencsejátékkal a román kormány arra próbálja ösztönözni az embereket, hogy a kis értékű vásárlások alkalmával is igényeljenek nyugtát, hogy ezzel adózásra kényszerítsék a feketézni próbáló boltosokat. A román költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés