Fotó: Rostás Szabolcs
A román lej 1,6 százalékot veszített értékéből 2021-ben az az euróhoz viszonyítva – írta elemzésében a Ziarul Financiar gazdasági napilap, amelyet a Mediafax hírügynökség idézett.
2021. december 30., 19:322021. december 30., 19:32
A Román Nemzeti Bank hivatalos árfolyama szerint 4,8691 lej/eurós átváltási aránnyal indult a 2021-es év, míg december 30-án az árfolyam 4,9486 lej volt.
A Ziarul Financiar kiemelte, hogy az euró értéke az egész év során az 5 lejes pszichológiai határ alatt maradt. A lej 2021-es értékvesztése kisebb volt, mint a 2020-as (1,88 százalék) vagy a 2019-es (2,5 százalék).
Az elemzők szerint szeptemberben a politikai instabilitás gyengítette a román valutát.
A pénzügyi napilap által idézett elemzők előrevetítik, hogy
Az elemzés kitért arra, hogy 2021 első 11 hónapjában naponta több mint 1,5 milliárd euró értékben kötöttek devizapiaci ügyleteket Romániában, ez 3,2 százalékkal több a 2020-asnál.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
szóljon hozzá!