
Fotó: Jakab Mónika
Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
2025. június 17., 16:542025. június 17., 16:54
Erről az energiaügyi miniszter tanácsadója, Adrian Vintilă beszélt egy keddi szakkonferencián. Mint mondta, a 3,5 millió háztartás a mintegy 9 millió fogyasztási hely körülbelül egyharmadát teszi ki, és ezt az adatot igazolja a Világbank legfrissebb jelentése is, amely szerint a romániai háztartások egyharmadát érinti az energiaszegénység – számolt be az Agerpres.
Vintilă hangsúlyozta, hogy
Az energiaügyi miniszter tanácsadója emlékeztetett, az áramár-korlátozó rendszer július elsejei kivezetése után érvénybe lépő támogatási mechanizmusról szóló rendelet tervezetét közvitára bocsátottak, de az ügyvivő kabinet nem fogadhat el sürgősségi rendeleteket, ezért csak az új kormány megalakulása után lehet szavazásra bocsátani.
– tette hozzá Adrian Vintilă.
Szintén kedden Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter kijelentette, hogy Románia az elkövetkező időszakban 6 milliárd euróhoz juthat hozzá, hogy közvetlenül támogassa az energia és a szállítás drágulása miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülő személyeket.
A miniszter szerint két célra lehet felhasználni ezeket a pénzeket. Egyrészt
Másrészt a vidéken, kisvárosokban és elszigetelt helyeken - például a hegyi falvakban vagy a Duna-deltában - élők számára is elérhető tömegközlekedés és szállítás kialakítására lehet felhasználni az EU pénzügyi eszközét – mutatott rá Marcel Boloș.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a napokban elküldött egy előzetes tervjavaslatot az Európai Bizottságnak, hogy elkezdhessék a műszaki egyeztetéseket. Ezzel párhuzamosan közvitára bocsátja a tervet, hogy a civil szférával és a helyi hatóságokkal közösen kiegészíthessék a programot.

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Csak a 74. életév betöltése után térülnek meg az állami rendszerbe befizetett nyugdíjjárulékok: ha korábban meghalunk, pénzünk az államé marad.
Ha lakásfelújítási trendekről beszélünk, pár éve jó eséllyel először a színek, formák, textúrák jutottak eszünkbe, de ma már sokak számára fontosabb – de mindenképp legalább annyira fontos –, hogy mekkora lesz a gáz- vagy a villanyszámla.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
szóljon hozzá!