
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tizenöt vagy harminc napra felfüggesztik azon gazdasági szereplők tevékenységét, amelyek a rájuk kiszabott bírság ellenére sem tartják be a járványvédelmi szabályokat. Az erről szóló törvénytervezetet első olvasatban már elfogadta a kormány csütörtök esti ülésén.
2021. március 26., 10:102021. március 26., 10:10
Lucian Bode belügyminiszter a kormányülést követő nyilatkozatában rámutatott, a 2020/55-ös törvény jelenlegi formájában pénzbírságot ír elő azokra az esetekre, amikor egy cég nem tartja be a védelmi intézkedéseket. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak vállalkozások, amelyek inkább többször is kifizetik a büntetést, mert ez elenyésző ahhoz a profithoz képest, amelyre a betiltott tevékenység folytatásával szert tesznek. Ezért terjesztették elő a törvénymódosítást, amely szerint
A tárcavezető hangsúlyozta, a tervezet értelmében ilyen esetekben jó látható helyen feltüntetik, hogy „a helyiség ideiglenesen bezárt a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott intézkedések be nem tartása miatt”, és megjelölik a pontos dátumot, ameddig a büntetés érvényes. A bezárt helyiség bejáratát a hatóságok lepecsételik, ennek eltávolítása esetén zártörés bűntette miatt vonható felelősségre az elkövető.
Lucian Bode kiemelte, a tervezetet egyelőre első olvasatban tárgyalta a kormány, jövő heti ülésén azonban várhatóan elfogadja a kabinet, majd a parlamentbe kerül.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!