Hirdetés

Telt ház volt Borszéken az ünnepek alatt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Rendkívüli népszerűségnek örvendett a téli ünnepek alatt a Hargita megyei Borszék üdülőváros, amely már karácsony óta teltházzal üzemel – közölte hétfőn Mik József polgármester.

Kőrössy Andrea

2014. január 06., 19:352014. január 06., 19:35

2014. január 06., 19:352014. január 06., 19:35

Mint közleményében rámutatott: az elmúlt hetekben nagyon sokan használták a sípályákat és a melegített borvizes fürdőt is, de a munka ezután sem áll le, hiszen a fürdőtelepen működő panziók zöme márciusig le van foglalva, a következő napokban pedig a síoktatást is beindítják. Az elöljáró elmondása szerint a Borszéken szilveszterezők többsége belföldről érkezett, és számottevő volt köztük az első ízben a fürdővárosba utazó román anyanyelvű turista. Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a szokatlanul meleg időjárás miatt a turistáknak kevés sízési lehetőségük volt a környéken, a borszéki üdülőtelep ráadásul az egyik legkorszerűbb felszereltséggel rendelkező síközpont Erdélyben.

Az üdülővárosba érkezőket meglepetéssel várták, ugyanis az év utolsó napján első ízben szerveztek Tündérnapot, amely főként a kolindálásról szólt, de több gyermekprogramot is szerveztek a kezdeményezők. „A visszajelzések alapján az akció nagy sikernek örvendett, azt tapasztaltuk, hogy magyar és román részről is igény van a szilveszteri, panzióról-panzióra történő vándorlásra és éneklésre. A regölőket hajnali három órakor is hívták a panziókba, nem is tudtunk minden kérésnek eleget tenni” – nyilatkozta Sárpátki Melánia, a Borszéki Vendégvárók Szövetségének elnöke. Hozzátette: az akciót a továbbiakban nemcsak szilveszterkor szerveznék meg, így máris elkezdték a tavaszi–nyári program kidolgozását, amelyben borszéki gyermekek, fiatalok is segítenek.

A borszékiek hosszú távú célja ugyanakkor a kezelőközpont mihamarabbi befejezése, hiszen mint ismeretes, a fürdőtelep mintegy 60 százalékban elkészült, a további munkálatokra pedig még 3 millió euróra lenne szükség, a kormánytámogatások azonban időközben elapadtak.

A Brassó megyei üdülőtelepeken a szilveszter és a szünidő lejárta után sem várható a turisták számának csökkenése: az elmúlt napokban több ezer moldovai, ukrán és orosz állampolgár érkezett a brassópojánai és predeali szálláshelyekre, a keleti egyház hívei ugyanis a Julián naptár szerint vízkeresztkor, azaz ma ünneplik Krisztus születését, január 14-én pedig az új év kezdetét.

A szállodák és panziók egy része éppen ezért egészen január 13-ig megtartja kedvezményes ajánlatait, és a később ünneplőknek is kolindálást, valamint ünnepi vacsorákat szerveznek. Az árcsökkentés főként a vidéken működő vendéglátó-ipari egységekre jellemző, amelyek többsége csatlakozott az Országos Faluturisztikai Szövetségnek (ANTREC) ebben a téli idényben indított akciójához. Egy kétmargarétás panzióban például már 40 lejért is el lehet tölteni egy éjszakát, míg egy négymargarétás szálláshelyen egy személy számára három éjszaka három étkezéssel 600 lejbe kerül Törcsváron.

Predeálon az árak 445 lejtől indulnak, ennyit kell fizetnie egy turistának három éjszakáért, öt éjszaka pedig mintegy ezer lejbe kerül a háromcsillagos szálláshelyeken, a vendégek ugyanakkor kedvezményes áron használhatják a szaunákat és sípályákat is. Ennél magasabb árakkal várják a turistákat Brassópojánán: egy háromcsillagos villában egy négy éjszakás csomagért akár 887 lejt is elkérhetnek, egy négycsillagos szállodában pedig 1000–1500 lejbe kerül öt éjszaka.

Növekedett a turisták száma
Növekedett a turisták, illetve a vendégéjszakák száma 2013 első tizenegy hónapjában a megelőző év azonos időszakához képest – számolt be hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS). A hivatal adatai szerint az említett időszakban a turisztikai egységek országos szinten 7,41 millió vendéget fogadtak, ez 3,1 százalékos emelkedést jelent, míg a vendégéjszakák száma meghaladta a 18 milliót, amely 0,6 százalékkal több 2012-höz képest. Mint kiderült, a szállást igénylők 78 százaléka belföldről érkezett, a külföldi turisták többsége, 80 százalékuk pedig valamely európai ország állampolgára. Az Európai Unió területéről 1,62 millió személyt szállásoltak el a vendéglátó-ipari egységek, legtöbben, több mint 217 ezren Németországból érkeztek, 170 ezren Olaszországból, 112 ezren pedig Franciaországból. A turisták közel 75 százaléka szállodában foglalt helyet, az INS összesítéséből pedig az is kiderült, hogy a romániai állampolgárok átlagosan 2,6, a külföldiek pedig 2 napot töltöttek egy szálláshelyen. A hivatal arról is beszámolt, hogy novemberben a turisztikai egységekben 579 ezren szálltak meg, a vendégéjszakák száma pedig 1,4 millió volt. Az év első tizenegy hónapjában ugyanakkor az ország határátkelőhelyein 7,5 millió külföldi állampolgár érkezett Romániába, egy százalékkal több, mint a megelőző évben. Legtöbben Magyarországról (30 százalék), Bulgáriából (24 százalék), Németországból (9,5 százalék) és Olaszországból (7 százalék) érkeztek. Külföldre közel 11 millió román állampolgár utazott, ez 1,8 százalékkal haladja meg a 2012-es adatokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés