Hirdetés

Teljes korszerűsítés zajlik a Szászrégen–Maroshévíz-útszakaszon

Napi három kilométeres aszfaltszőnyeg leterítésével folynak a Szászrégent Maroshévízzel összekötő 15-ös számú országút korszerűsítési munkálatai. A Felső-Marosmentén ez az első igazán jelentős útfelújítás, amit az utóbbi negyven évben végrehajtanak.

Szucher Ervin

2010. július 30., 10:562010. július 30., 10:56

A tervezetthez képest többéves késéssel, de jó iramban folyik a 15-ös számú országút felső-marosmenti szakaszának rehabilitációja.

A Szászrégent Maroshévízzel összekötő, mintegy 60 kilométeres utat az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) által finanszírozott 70 millió eurós összegből újítják fel. Ioan Moldovan, az Országutak és Autópályák Országos Társaságának (CNADNR) brassói regionális igazgatója lapunknak megerősítette, hogy még ez év őszén elkészül a kiszélesített kétsávos út.

„Az elmúlt hetek esőzései némileg késleltették a munkálatokat, de a helyszínen is meggyőződtem, hogy még így is jó ütemben haladnak” – nyilatkozta Moldovan, aki hozzáfűzte: olyan körülmények között zajlanak a munkálatok, hogy egyetlen órára sem állították le a forgalmat. Amennyiben az útépítők befejezik az említett szakaszt, a Maros megyei Szászrégentől Hargita és Kovászna megyén keresztül a kökösi hídig teljesen új aszfaltszőnyegen lehet majd közlekedni.

Lapunk érdeklődésére az igazgató belátta, hogy Szászrégenből Marosvásárhely, illetve Beszterce irányába az idén már lehetetlenség lenne újabb két munkafrontot nyitni. Mint magyarázta, a CNADNR nekilátott volna ennek a két útszakasznak is, azonban a bíróság érvénytelenítette az első versenytárgyalást.

Mezőségi kátyúzások
Idén csak az elengedhetetlen kátyúzásra jut pénz a Szászrégent Kolozsvárral összekötő 16-os számú mezőségi országúton – jelentette ki Ioan Moldovan, a CNADNR regionális vezetője. Szerinte az országos hatóság inkább a Marosvásárhely–Mezőrücs–Mezőkirályfalva-útszakaszt szeretné felújítani, ezáltal könnyítve Kolozsvárnak a Mezőségen keresztül történő megközelítését.

Hozzátette: az újabb tender kiírásával egy évet ugyan elveszítenek, azonban az uniós pénzalapok nem úsznak el. A Maros és Hargita megyét összekötő Régen–Hévíz-útszakasz teljes felújítása eddig két választási korteshadjáratban is kampánytéma volt. Mind 2004-ben, mind 2008-ban magyar és román politikusok a saját sikerükként „adták el” az EBRD-től érkező finanszírozást.

A babért végül Marius Paşcan Maros megyei prefektus aratta le, aki csütörtökön nem szalasztotta el az alkalmat, és diadalmasan jelentette be, hogy miközben elődei és a választásokon versenybe szálló politikusok csak ígérgették az útjavítást, ő meg is valósította. A kormánymegbízott viszont belátta, hogy az év elején maga sem tudta, honnan sikerül előkaparni az egyébként már rég átutalt, de időközben egyebekre költött pénzalapot.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés