
Fotó: Pinti Attila
A romániai járművezetőket nem tántorítja el a hideg évszak, és télen is ugyanolyan gyakran használják az autót, mint az év többi részében – derül ki a Mol Románia által 2020. december 12. és 18. között, a Mol MultiBonus hűségprogramban részt vevő ügyfelek körében végzett online felmérésből, amelyben több mint 2000 válaszadó vett részt.
2021. január 20., 09:382021. január 20., 09:38
Mint a közvélemény-kutatás eredményeit ismertető keddi közleményből kiderül, az autó hideg idényre való felkészítésére a romániai sofőrök átlagosan négy órát fordítanak, és a legtöbb esetben (több mint 70 százalék) az erre a célra szánt költségvetés kevesebb mint 500 lej.
A járművezetők 78 százaléka ugyanakkor azt mondja, hogy érti a különleges, hideg évszakra adaptált üzemanyag használatának fontosságát, míg a piackutatás résztvevőinek több mint 90 százaléka tartja fontosnak a téli gumiabroncsok használatát.
Kiderült továbbá, hogy a válaszadók többsége a fagyálló folyadékot és az akkumulátor állapotát ellenőrzi a tél elején.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!